- Itt vannak Katiék. Azt hittem idén nem fogadtok diákot.

Ez fogadott minket a diák átadón. Vagy, hogy is mondják ezt szépen? Nemtom. Gondoltuk, ha már idén is odaértünk időben a gyűlésre, pedig már tavaly is le akartam késni az általános ismertetőt, akkor sem megyünk be, hanem amíg bent osztják az észt, mi majd kint beszélgetünk a volt körzetelnökünkkel, aki egyébként azonnal jöjjön vissza! Nem mint körzetelnök, mert belőle van szép új, de akkor is jöjjön vissza, hiszen az emberek az elsővel különleges kötödést alakítanak ki. ;) Na, félre a hülyességgel! Bár tényleg elhangzott a számból, hogy nem jön e vissza, de nemes egyszerűséggel lerázott, holmi nagyon megszerettem a munkámat ürüggyel. Ezt a hülyeséget. Az emberek nem szeretik a munkájukat!!!! Ha már hasba akasztanak legalább valami hihetőt találna ki. :D Azt hiszem nagyon kötekedősre vettem a figurát. Nem gondolom ám komolyan! ( A francokat nem.) Nagyon eltértem a témától. Szóval, miután ezt jól megbeszéltük, beszélgettünk volna másról is, de először azzal zaklattak, hogy menjek be regisztrálni, és vegyem át a mindenféle okosságot tartalmazó borítékot, aztán meg azzal, hogy legyünk szívesek nem bontani a rendet, és tegyük le odabent a hátsónkat, és hallgassuk meg amit mondani akartak. Az első hullámnak még ellen tudtunk állni, mondván, hogy ez így harmadszorra már nem annyira érdekes, és sok újdonságot sem tartalmaz, de mikor másodszor jöttek ki, már kicsit elszégyelltük, magunkat, és végül csak bementünk. Egyébként tök lehet tudni, hogy ki van többedszerre és ki van először. Az első kategória hátul ül, a második az első sorban. :)

Végül volt mégis olyan, ami más volt, mint eddig. Mikor már minden információt a vízumról, tartózkodási engedélyről, iskoláról, orvosról, biztosításról és minden féléről a fejünkbe tuszkoltak, jött a diákok bemutatkozása. De nem ám a szokott módon. Azt találták ki, hogy mivel idén naaaaagyon sok a diák, szétbontják körzetekre, nem egyben lesz az egész, ami jó is volt, meg nem is. Azért annak megvolt a maga varázsa, mikor egy ország egyben bevonult, elmondta a bemutatkozó szövegét, aztán jött a következő csoport, bár szó se róla elég sokáig tartott. Most, hogy körzetekre bontottak minket, mi például úgy 10-12 diákot láttunk, viszont cserébe mindjárt meg lehetett szeretgetni a sajátunkat, nem kellett megvárni a teljesen végét. Valamit valamiért. Így aztán hamar megkaptuk a mosolyzsákunkat. Csak nagyon halk. Ezen még dolgoznunk kell, mert nem nagyon érem, hogy mit mond. A hazafelé út a szokásos rendben zajlott. Még az autópálya előtt elaludtunk, és én ugyan kicsit korábban, Fay meg otthon ébredt fel. Még szerencse, hogy Zoltánnak nem szokása vezetés közben aludni. Egyébként érdekes, hogy mindenkinek van valami szokása, ha beül az autóba. Anyám egyből elkezd enni, én meg két pillanat alatt elalszom. Apa meg beszélgetne, de velem az nem olyan egyszerű. Odafelé úgyis hős voltam, mert kibírtam az egész utat ébren.

Azt hiszem a fiúk már teljesen megszokták a diákokat. Attila ugyan még elvonult a sarokba, de Boti akkora öleléssel fogadta Fayt, hogy csak pislogtam. Hát még ő. Megmutogattuk, hogy mi hol van a lakásban, meg, hogy minek hol kellene lennie, elmeséltük neki, hogy a mosakodás még sajnos egy darabig egy szinttel lejjebb történik, amit látszólag teljesen jól fogadott. Egyébként már én is egész jól bírom, csak a mosógépem hiányzik nagyon, mert anyámé nem viszi túlzásba a centrifugázást. És mi volt erre a válasza?

- Tedd be a tiédbe, és centrifugázd ki még egyszer.

Persze! A vizet meg kiengedem a szoba közepére!! Volt kitől örökölnöm az eszemet. Nem ám. Az anyukám teljesen rendben van, csak vannak néha furcsa dolgai, de kinek nincsenek.

Tanulva az előző évekből elég sok mindent mindjárt az elején tisztáztunk. Például, hogy egy csomó mindent majd később tisztázunk. Meg szent elhatározással fogadtam, hogy idén ha bele gebedek is, de kitalálok neki valami tennivalót. Klearböl kiindulva, gondoltam, akkor ő is megkapja a konyhát, de!! A mosogatógép azért van, hogy használjuk, és nem azért, hogy álljunk mellette, és mosogassunk a mosogatóban. Szóval mondtam neki, hogy az ő dolga lesz ki és bepakolni a gépbe, valamit elindítani, és csak végszükség esetén mosogatunk kézzel, valamint azokat a dolgokat amit nem lehet betenni a gépbe. Persze este azért együtt pakolunk be, mert addig én mit csináljak, amíg ő dolgozik, de kiszedni neki kell a cuccokat. Ezen a ponton egy elég nagy problémába ütköztünk. Nem éri el a felső konyhaszekrény polcát. Upsz.

- Mindegy, akkor csak rakd ki a konyhapultra, aztán majd én elrakom, ha hazaértem.

Nekem meg át kell gondolnom, hogy rakjam el úgy az edényeket, hogy mindent elérjen.

Azt is megbeszéltük, hogy amikor majd már az AFS engedi, felőlem, jöhet, mehet, hozhat, vihet, csinálhat majdnem mindent, amit csak akar, csak tudjam, hogy kivel és hol van, és ne hazudjon, mert utána már nem engedem el sehova. Nem mintha eddig lett volna ilyen tapasztalatom, de sajnos másnál volt már rá példa. Van még egy Thai cserediák a városban, bíztam benne, hogy lány lesz, de mint kiderült fiú. Ez sajnos számomra  a nevekből nem teljesen egyértelmű. Így az összebandázás valószínűleg kicsit nehezebben fog működni, de nem hiszem, hogy idővel nem oldódik meg a probléma. Meg van egy hong-kongi lány is, talán együtt könnyebben oldódnak az fehérek között. Aztán az is lehet, hogy teljesen feleslegesen aggódom.

Első két nap apa otthon maradt vele, mert anyán közölte, hogy idén nem annyira szeretne egedül maradni egy megszeppent gyerekkel, szóval valaki legyen kedves egy kicsit a hóna alá nyúlni, és az a valaki ne ő kelljen, hogy legyen. Viszont nekem helyettesítenem kellett egy szabadságon lévő kolléganőmet, így apa maradt. Mondjuk nem is volt semmi baja, mert ő is szereti e cserediákjainkat, csak angol tudás híján, azért akadtak problémák, amit aztán telefonon megoldottunk.

Aztán persze csak sikerült belefutnunk a szokásos problémába. Minden gyerekbe belesulykolják, hogy vegyen részt a család életében. Csakhogy ehhez a családnak kellene, hogy legyen valamiféle élete. Amint meghallja a hangomat, hogy hazaértek, jön le a konyhába, hogy akkor most ő mindenképpen segít, de én többnyire nem csinálok olyankor még semmit. Próbálunk beszélgetni, de szegény még nem nagyon tudja, hogy mit mondjon, én meg hamar kifogyok a témából mivel mindenre 1-2 szavas válaszokat kapok, szóval van, hogy nagyokat hallgatunk, bár azért itt is igyekszem változtatni, és jobban bevonni, hogy segítsen, így tegnap kimentek Botival paradicsomot szedni a kertbe, hogy mégis csináljanak valamit. Szedtek egy csomó narancssárga paradicsomot. Szeretném azt hinni, hogy azért, mert nem volt más. Aztán tojást pucoltunk hármasban Attilával, meg behordtunk mindent az asztalra szintén hárman. Nekem kicsit nehéz mindenkinek adni valami munkát, mert többnyire mindent egyedül csinálok. Szóval küzdök, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

Kedden meg mindjárt mehettünk az iskolába. Ez most már a harmadik iskola ahol jártunk, de ez eddig a legszimpatikusabb. Annyian ugrottak a nyakunkba, hogy csak na. Tanárok, diákok, önkéntesek. Mondjuk buszbérlet téren kicsit győzködni kellett őket, hogy csak nézzenek utána, mert eddig mindig megkapták az ingyenes bérletet mindenhol, és akkor itt is szeretnénk igényelni, de annak ellenére, hogy ők eddig nem adtak senkinek, nem ütköztünk komoly ellenállásba, és mindjárt mondták, hogy ha a többi iskola megoldotta, akkor ők is megnézik mit tehetnek az ügy érdekében. Nagyon helyes!! Mikor végeztünk kérdezték, hogy nem vihetnék e körbe a városba kicsit körülnézni. Persze, hogy vihetik. Azért a diákok gondolom mást mutatnak meg neki, mint mi. A következő kérdés, hogy meddig maradhat. Gyönyörűségem. Amíg jól érzi magát. Nálunk nincsenek ilyenfajta időkorlátok, csak tudjam, hogy jó helyen van. Végül valamikor fél hat körül telefonáltak, hogy menjünk érte. Az egyetlen baj az volt, hogy gyakorlatilag csak reggel evett valamit, de nem sokat, úgyhogy gondolom elég éhes volt. A kérdésre, hogy ettek e valamit az volt a válasz, hogy fagyit. Erre gyorsan a kezébe nyomtam egy csokit, hogy éhen ne haljon nekem. Szigorúan az egészséges étkezés jegyében. Meg aztán innen felhizlalva kell ám hazamenni. Aztán otthon meg közölte, hogy nem éhes. Egyébként nem eszik valami sokat. Kérdeztem, hogy mi az, amit nem szeret, de azt mondta, hogy mindent megeszik. A túró rudira azt mondta, hogy finom a sportszeletet meg megette, bár azt nem kérdeztem tőle, hogy milyen volt. Meg a lecsóra is azt mondta, hogy finom.

Csütörtökön fél kettőkor megint elviszik várost nézni, aztán meg lassan kezdődik az iskola, meg a jövő héten valamikor el kell vinnünk Győrbe a tartózkodási engedély miatt. Aztán lassan neki is kezdődik a mókuskerék. Azért az első nap majd csinálok egy képet a három iskolatáskás gyerekemről. :D