Már majdnem egy hete volt én meg még semmit sem írtam az egészről. Aztán meg csodálkozom, ha elfelejtek egy csomó mindent. 14-én rohanás haza, hogy elkészüljünk mindennel. Nem is azt hiszem inkább egyel előbbről kell kezdenem. Vagy az is lehet, hogy inkább kettővel. :) Napokig gondolkoztam azon, hogy mit lehetne csinálni sütit meg szendvicset amivel viszonylag hamar lehet végezni. mert kettőig dolgozom utána meg 6-ig már nincs olyan sok idő ahhoz, hogy mindennel elkészüljek. erre Zoltán kitalálta, hogy süssek finomkrémest!!!! Mintha az az 5 perces sütik közé tartozna. Igaz, hogy még soha nem sültem fel vele, de azt nem lehet kapkodva megcsinálni. Mi volt erre a válasz?

- Csináld meg előre.

Én is szeretlek apa. Már csak azt mond meg mikor? Mintha lenne bármire is időm. Így hát jó asszonyka módjára kedden mielőtt Japánra rohantam, még süti lapokat sütöttem mert annak állni kell, hogy megpuhuljon. Csodák csodája, még a lapok is elkészültek, meg órára is odaértem. Csütörtökön meg mondtam Klearnek, hogy akkor most jöhetsz segíteni mert kevergetni te is tudod a dolgokat. Igaz, hogy közben kétszer is elrohant telefonálni Omszinnal, de azért ketten sikerült összehoznunk a sütit, bár volt egy olyan pillanat amikor megkörnyékezett a kétségbeesés. A krém nem festett túl jól az elején, de aztán összeszedte magát. Süti csütörtök este megvan. Az egyik. Már csak a gyerekbe kellene valahogy lelket verni, mert ahogy közeledik a nagy nap egyre jobban kétségbeesik.

- Akarod látni az én koszorúcskás képeimet?

- Neked is volt koszorúcska?

Hát, hogy a fenébe ne? Annyira azért még nem vagyok öreg. Viszont  képeket nehezebben találtam meg mint gondoltam, cserébe találtam egy csomó olyat, amin olyan fiatal vagyok ami talán nem is voltam soha. Jól megmutogattam neki, jókat kuncogtunk a sajátjaimon is meg apáén is. Aztán gyorsan elkezdte mutogatni a saját családjáról a képeket. Aranyos volt. :D

Azért anya szemét, nem bírta, ki, hogy nem szurkálódjon.

- Még az is lehet hogy ha vége a bemutatónak apával is táncolnod kell.

Ebben a pillanatban valahonnan a lakás másik végéből elkezd apa kiabálni

- Én nem táncolok!!!!

Ezt bezzeg meghallottad!!! Máskor meg azt sem, ha ott vagyok melletted!! Klearen meg érezni lehetett a megkönnyebbülést. Apától meg még másnap reggel is még azt hallgattam, hogy én nem táncolok!!

Na így lett Péntek fel kettő, mikor is csörög a telefonom.

- Anya mikor jöttök haza?

Ennél a gyereknél már megint nincs kulcs, anyámék meg már eljöttek értem.

- Hát nem mostanában Klear.

- Nem baj visszamegyek város

Aaaaaaz jó. De hogy fogsz elkészülni? Munkából aztán rohanás bevásárolni, utána rohanás Klearért. Szegények éppen akkor ülhettek le a Mc’Donaldsba enni mikor odaértem. Ez van tücsök, nincs idő semmire. Menni kell. Hazarohantunk kérdezi, hogy tud e segíteni valamiben. Fél háromkor, mikor fél ötre vissza kellene érnie a városba. Nem szívem. Menj próbálj meg elkészülni! Persze nem sikerült neki. Nekem sem sikerült volna. Én meg beizzítottam anyámat, hogy ha még én is el akarok készülni nem lenne baj ha kicsit besegítene, legalább a ruhák vasalásával. Szegény mire végzett én is megcsináltam a szendvicseket, meg felvágtam a sütit meg miden félét. Közben meg azt mondogattam, hogy legközelebb fiút fogadunk örökbe mert neki biztos lesz párja a tánciskolában, és nem kell az enni meg az innivalót is nekünk vinni. Mert most az egyik osztálytársát szervezte be Klearnek az osztályfőnöke, de mivel a srác szívességből jött nem volt rokonság, így mindent mi vittünk. Így is hálás vagyok a gyereknek, hogy egyáltalán bevállalta. Klear mondjuk már nem annyira, mert nem feltétlenül akart részt venni a dolgon. Azért azt hiszem az segített, hogy Omszinnak egy héttel előtte volt a saját koszorúcskája, úgyhogy lelkesítette, hogy jó lesz az egész.

Szóval készülődünk. Klearnek esélytelen, hogy időbe kész legyen. Nem baj nyuszi, apa majd levisz. Így is alig ért oda. A nagyobbik baj, hogy  igazából én sem vagyok túl bizakodó, hogy kész leszek. Megy a kapkodás. Mire végeztem a pakolással már teljes pánikban voltam. Aztán ránéztem az órára és kiderült, hogy egy órával elnéztem!!!!!! Időm mint tenger. És tényleg. Teljes nyugiban lettünk kész mindennel.

Hétkor kezdődött az egész, valamivel hat után értünk oda. Megkerestük az asztalokat, lepakoltunk, megterítettünk elültünk, nézelődtünk. Na az utóbbit egyébként érdemes volt. Érdekes, hogy mennyire másképp állnak az emberek a dolgokhoz. Mellettünk volt egy asztal a teljes minimalizmus jegyében. Műanyag tányér, pohár, alig kaja. Aztán ahogy figyeltük őket arra jutottunk, hogy na ők azok akiknél egy szülő sincs egyik részről sem. Előttünk voltak olyan asztalok, ahol meg kristálypoharak is voltak, meg olyan hidegtálak amik hét nyelven beszéltek. Na ők voltak azok akik mindenképpen túl akarták teljesíteni a partner szüleit. Mind a két fél részéről. És akkor a ruhákról még nem is beszéltem. Volt ott a flitterestől az osztrák népviseletszerűig minden. Na a ruháról jut eszembe.

- Klear van ruhád amit majd fel tudsz venni?

- Igen. Vettem.

- Megmutatod?

- Igen

Felmegyünk a szobájába. elkezdi túrni a  fotelét és a ruhakupac aljáról előhúz egy tök szép alkalmi ruhát. ami olyan gyűrött mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Na  mondom ezt majd vasalhatom. Hát küzdöttem vele egy fél órát biztos.

- Ezt majd akaszd fel légy szíves mert nagyon nehéz vasalni.

- Jó.

ÉS ezzel a mozdulattal dobná vissza a kupacba aztán észbe kap és beakasztja a szekrénybe. Éljenek a 16 évesek!!!!!

Egyébként a bemutató amit csináltak tök aranyos volt, és se jobbak se rosszabbak nem voltak a többieknél. Nem tudom miért pánikolt annyira, pedig mikor vége volt még mindig volt benne egy jó nagy adag feszültség. Amin viszont meglepődtem, hogy mindig azt mondja, hogy mennyire nem tud a többiekkel mit kezdeni. Ahhoz képest elég sokan jöttek oda hozzá  beszélgetni, meg a feszültséget is lehetett oldani egy kis pálinkával. Onnantól, hogy vége volt a kötelező körnek, és megnyugodott, hogy az este további részét nem kell a táncpartnerével töltenie, ki sem lehetett rángatni a táncparkettröl. Igaz, hogy többnyire Oummal meg egy kicsit Omszinnal táncolt, de végül úgy tűnt, hogy jól érezte magát. Sok hűhó semmiért! :) Mi meg tényleg nem táncoltunk. Bár nem vártam mást. Cserébe beszélgettünk egy jót Annával.

Másnap félkómásan iskola, Vasárnap Bécsbe vitték őket az osztályával. Úgy jött haza, hogy fáj a foga. Kérdezte Annát, hogy van e nála valami fájdalomcsillapító. Erre az osztálytársai elkezdtek neki pálinkát ajánlgatni. Miért??
Ja szívem a magyar ember pálinkával gyógyul!! A testi és a lelki bajaiból egyaránt!! :D Hétfőn aztán nem ment suliba. Mondtam, hogy ok de akkor felhívom a fogorvost mert az ünnepek alatt senki nem dolgozik, ügyeletre nem megyünk, két hétig meg fogunk itt kínlódni. Szerencsénk volt még hétfőn meg is tudták nézni. Volt valami gyulladás a foga gyökerénél, azt kipucolta neki a doki mondta, ha fáj a foga szedjen fájdalomcsillapítót, de meg kell várni míg kiürül a genny a szervezetéből. Na keddre szépen fel is dagadt az arca. Nem nézett ki valami jól, gondolom fájhatott is neki nagyon mert kérdezte, hogy a fájdalomcsillapítóból mennyit szedhet be egy nap. Tegnap már egész jól nézett ki, meg azt mondta már nem is fáj annyira.