- Anya! Omszin elhívott, menjek velük a Széchenyi kastélyt.

- Menj nyugodtan. Autóval mentek, vagy busszal?

- Messze van?

- A második falu.

- Falu?

- Igen. Kópháza, ahol Oum lakik aztán Nagycenk. Ott van a kastély.

- Nem Sopronban van?

- Nem. A második faluban.

Újra itthon.

- Milyen volt?

- Jóóóóóóó.... 

- Szóval nem tetszett?

-Igen. Sokat tanultam Széchenyiről. Fontos ember.

Ez nem hangzik valami jól. Úgy értem Széchenyi tényleg fontos ember ......

- Volt veletek idegenvezető?

- Idegenvezető?

- Igen. Aki kísért benneteket a kastélyban.

- Csak Omszin anyja. Ő mondott angolul.

Aha. szóval ezért volt csak jóóóóóóó........ Lehet, hogy túl töményen, túl sok információt kapott.

Na így indultunk neki a mai napnak. Mikor mondtuk, hogy Keszthelyen megnézzük a  Festetics kastélyt, nem mondom, hogy lelkes volt.

Egyébként innen szeretném csókoltatni az összes ködtündét, és az összes felmenő ági rokonát. Egész nap az orrunkig sem láttunk. Enyhén szólva idegesített.

Első körben a Tapolcai-tavasbarlang. Vagyis eső körben  tankolás. Ez később meghatározó szerepet játszott azért akarom kiemelni. Merthogy nem tudtunk kártyával fizetni, pedig kettővel is próbáltunk, így elvitte az összes készpénzünket. A miénket is meg Klearét is. Így aztán Tapolcán az első feladat keresni egy automatát, de Tapolcán egyikünk sincs nagyon otthon. A GPS odavitt a barlanghoz onnan meg azt mondta, hogy a továbbiakban boldogulj magad! Na jó, de innen akkor merre tovább? Először próbáljunk meg legurulni a dombról, ott úgy emlékszem emberek laknak. Vagyis úgy értem, hogy biztos tart még a város. :) Leértünk a főtérre,minde a négy égtáj felé van egy bank. Raiffesen, Otp, K&H, a negyedikre már nem emlékszem. Na, ha valaki tudja, hogy mekkora Tapolca főtere akkor tudja, hogy ez nem kis teljesítmény, lévén, hogy alig nagyobb mint a miénk. A különbség az, hogy a miénk igazából csak tér, fő nélkül. Úgy értem azért olyan nagy funkcionális jelentősége nincs, Tapolcáé viszont az élet központja. Huszonöt négyzetméteren. Esetleg harmincon. Na mindegy. Automata belőve, pénzt kivettük, mindenkinek visszaadtuk ami az övé, akkor már körül is lehetne nézni. Jó de hol a város? Csendben jegyzem meg, hogy az összes ködtündér és a sokat emlegetett felmenője még mindig rajtunk röhög pedig már elmúlt tíz óra. Elküldhetné már valaki őket melegebb éghajlatra. Úgy értem valaki akire jobban hallgatnak mint rám. Szóval nagyjából eldöntöttük, hogy merre lehetnek a dolgok. Ha már lejöttünk akkor először nézzük meg a malomtavat, ne kelljen újra lejönni. Na itt van fontos szerepe, hogy először pénz vadászatot kellett játszani, mert így legalább más irányból mentünk a malomhoz, mint úgy általában. Nézd itt van egy Kiskirálylány! Egész jópofa. 

Ha ködtündér lenne, akkor azért lenne hozzá egypár keresetlen szavam. Nézd itt van egy átjáró. De szééééééép. Itt meg egy négy évszak szobor. Itt van mind a  négy: tavasz, nyár, ősz, tél. De miért mindegyik néni? És miért mindegyik meztelen? Jó, a telen volt egy lepel. Először azt hittem, hogy a női életszakaszokról vették a mintát, mint a tavasz a gyerek, nyár a fiatalkor, ősz a felnőttkor, tél meg az öregkor. Aztán megnéztem jobban és rá kellett jönnöm, hogy túl sokat gondoltam a dolgok mögé. Ezek szimplán csak három és fél meztelen néni. Azért fél, mert ugye a telen lepel van. Hát akkor lent lennénk a malomnál. Ó szép Szűz Máriám! Mik ezek a delfinek? Akkora aranyhalak vannak a tóban, hogy egy nagyobb család egy darabból simán elélne egy hétig. Még, hogy aranyhal! Ki hiszi azt el? A szökőkúthoz természetesen már hideg van, a köd még mindig makacsul tartja magát. Hess már innen! Azért a malomkerék alatt az az apró vízesés még így is szép,

és láttunk sárgás, zöldes leveleit éppen elhullató bármilyen fajtájú is legyél fát. Persze ez volt  a legérdekesebb. Ilyen Thaiföldön nincs. Gyönyörűm! Ezért kár volt idáig jönni. Három lépés után egy egész erdőnyi ilyet lehet látni otthon!! Megkerültük a tavat, majd jött a következő probléma. Vissza kellene jutni a barlanghoz. Na jó, de merre is? Menjünk fel a dombra. Onnan jöttünk. Olyan nagyot nem tévedhetünk.

A Tavasbarlangnál aztán annyian voltak, hogy azt hittük le sem jutunk, és majdnem igazunk lett. A bácsi a pénztárnál közölte, hogy ad nekünk jegyet, de várni kell, mert annyian vannak lent, hogy nem fér el  több ember. Nem baj. Majd várunk. Jó sokat. Pedig mi voltunk a következők a sorban akik lemehettek. Persze még mindig azt mondom, hogy oda érdemes várni. Nagyon szeretem. Csónak ülésrendje a következő: kormányos elől  ez apa, középen az utasok - Attila és Klear, hátul az ellensúly, hogy ne bukjon orra a csónak - ez voltam én. Na most , hogy mindenkinek megvan a feladata, mehetünk. Én sokadszorra is tátottam a számat. Az egyetlen baja, hogy rövid az egy kör. Meg, hogy imitt-amott kopogott a fejem a mennyezetben. Vigyáztam volna rá jobban! Attila végig azon aggódott, hogy mi lesz ha felborul a csónak. Majd felállsz fiam a vízben, mert nagyjából a térdedig fog érni. Nem győztem meg a gyereket. Klearen a szokásos a jó ég tudja mit gondol arckifejezés. Megkérdezni nem igazán érdemes mert úgyis azt mondja, hogy jó, ha az, ha nem. Így többnyire az én gyönyörűségemre megyünk az ilyen helyekre. Nagyjából fél órát vártunk, hogy lemehessünk és húsz perc alatt megjártunk, megnéztünk mindent. Akkor most irány Keszthely. Újratervezés!

Festetics kastély. Ej, de nagy! Még én is meglepődtem, hogy mennyire. Épp a himnusz palyback-elték a kertben. Nyolc fokban egy szál fellépő ruhában. Nyolcvanszor. Gyanítom fázhattak. :D Persze a rendezőn még bundabugyi is volt. Na jó, az talán nem, de legalább rendesen fel volt öltözve. Hátsó kijárat/bejárat kilőve, tessenek szivesek megkerülni az épületet és a másik bejáratot használni. Ja, hogy egyébként ez lenne a főbejárat. Aztaaaaaa! Mekkora!!!!! Csókolom! Értem én, hogy sok az ablak, és biztos sokba kerül rendbe hozni, de az hogy pattogzik le a fehér olajfesték a fáról nem annyira szép látvány.

Irány jegyet venni! Érdekel a kastély, a modellvasút kiállítás, meg a hintókiállítás. Tök jó ez a három már többe kerül, mintha veszek egy jegyet mind az öt kiállításra együtt.

- Két felnőtt és egy diák jegyet kérek mind az öt kiállításra.

- Nem fog beleférni!

???????????? Először nem is értettem, hogy mit mond.

- Csak idegenvezetéssel lehet menni?

- Nem. De nagyjából negyven perccel kell számolni mindegyik kiállításunkra, és ötkor zárunk.

Ne haragudjon a világ, de szeretném én eldönteni, hogy min milyen gyorsan akarok keresztülrohanni! Egyébként is még csak fél kettő van.

- De nem akarom lebeszélni magukat.

Még szerencse. Szóval akkor három jegyet kérek az összes kiállításra.

Maga a kastély nem egy nagy durranás. Úgy értem jó állapotban van, nagy is, ha valakit érdekel tényleg el lehet ott tátogatni negyven percet, de a fiúkat nem hatotta meg, Klear meg nem tudom, hogy alapból nem érdeklődik az ilyen iránt, vagy csak a Széchenyi kastély minden ilyen irányú igényét kielégítette, de nagyjából húsz perc alatt rohantunk végig az egészen. Hoztuk a szintidőt. Simán meglesz ötig minden. Következő a pálmaház. Érdekes egyébként, hogy a kastélyban meg a hintómúzeumban kérték el egyedül a jegyeket, a többi amolyan becsületkassza szerűen működött. A kutya nem kérdezte meg tőlünk, hogy van e jegyünk. Szóval pálmaház. Kicsi de olyan virágok voltak benne, hogy tátva maradt a szám. Persze tudtam, hogy üvegházban más méreteket öltenek azok a növények amik a szabad ég alatt is megélnek, de látni, teljesen más élmény. Egy csomó képet csináltam olyan növényekről amiket alapból valószínűleg észre sem vennék. Nagyon szép volt csak párás.

Következő a hintó kiállítás. Ez volt az első szájtátós buli. Sok hintó, meg szán, meg kocsi, meg mindenféle. Igazából azt hiszem ez is inkább fiús hely, de azért itt már Klearnek is előkerült a telefonja, pár fotó erejéig. Egyébként, hogy csak a legextrémebbet említsem, mi ez? Vagy lehet, hogy ez csak nekem okozott meglepetést?

Következik a vasútmodell kiállítás. Az ember ennél is azt hinné, hogy egyet láttál, mindent láttál. Na persze. Ez megint csak olyan, hogy látni kell. Most még fényképezőgép is volt nálam! Használtam is mint az a bizonyos nemzetiségű turista és nem én voltam az egyetlen. Egy egész terem tele van összefüggő terepasztallal!! Még híd is van az asztal felett!! Nem csak a fiam, de én sem nagyon akartam kijönni. Menjünk még egy kőőőőrt!!

Tankkal moziba menni? Ez ám az életérzés!

És végül a vadászkiállítás. Be sem akartam menni. Klear is közölte, hogy ilyennel tele van az iskola. Hát ha valaki eljut odáig eszébe se jusson kihagyni. Talán a legnagyobb élmény volt az összes közül. Mindig az okozza  a legnagyobb meglepetést, amire az ember azt hiszi, hogy a legkevésbé érdekes. Csak azt nem tudom, hogy miért hívják vadászkiállításnak. Persze azt hiszem én sem nagyon tudnék neki más nevet adni. Az elején mindenféle állatkoponyát állítottak ki. Itt még húztuk a szánkat. Aztán később jönnek a kitömött állatok. Nagyjából a harmadik lépés után felejtettem el, hogy ez egy kiállítás és nem élő dolog. Iszonyatos mennyiségű állattal, temérdek beállított életképpel, rengeteg nagyon érdekes helyzettel. Még tigris is volt. Egyébként azt, hogy mennyire magával ragadja az embert a kiállítás talán az mutatja a legjobban, hogy az Attila azért akart bemenni, mert akart csinálni a tigrisről egy képet, majd úgy húzott el a tigris mellett mint a szél. Rá sem nézett. Úgy kellett szólni neki, hogy akkor mégsem akar képet a tigrissel? A gyerek mintha álmából ébredt volna úgy rohant vissza.

- Na jó, de gyorsan!! Nem érek rá!!

És ez csak a feje!

Végül azért még elrohantunk megnézni a Balaton, bár az ilyen időben nem annyira nagy élmény. Egy árva hajót láttunk a vízen, és szerintem az sem ment, viszont Klear gazdagodott egy csomó hattyús képpel. Meg lefényképeztette magát háttérben a Balatonnal. Szerintem azért lesz erre még egyéb lehetősége is. Jobb időben, izgalmasabb időtöltéssel.

Hazafelé mindenki aludt. Még én is. Csak a sofőr volt kénytelen ébren maradni. Szegény!

Kicsivel megint okosabb lettem. Az amire én azt hiszem, hogy érdekes, az másokat nem feltétlenül érint meg, amire meg azt mondom, hogy próbáljuk meg esetleg, azt más szájtátva bámulja. Minden ember más. Hála az égnek.