Bár őszintén szólva a miegymás nem volt izgalmas. Családomra jellemző módon erről megint majdnem lemaradtunk. Attila születésnapján a tesómék már csak a buli végén kerültek elő. Persze ez náluk azért nem olyan szokatlan. Kiakadni csak akkor akadtam ki, mikor hónapokkal később mondta a bátyám, hogy aznap Bécsben voltak valami katonai parádén, és igazából elvihették volna a fiúkat. Hát gratulálok! Most már jobb lett volna ha nem szólsz! Na most majdnem megint ugyanez játszódott le. Reggel jön fel anyám egy papírdarabot szorongatva, hogy, bár erről tegnap este kellett volna beszélni, de már későn ért haza. Az egyik faluban harckocsik fognak felvonulni. 8:50-kor. És mindezt 8:25-kor közli úgy, hogy még mindenki pizsamába van. Pedig a csapda nem kicsi. Ha csak azt mondom a fiúknak, hogy öltözzetek mert 3 percen belül elmegyünk, a legenyhébb lehetőség, hogy meg sem hallják. Ha meg elmondom, hogy miért kell ennyire sietni, viszont mégis lemaradunk a dologról, abból akkora hiszti lesz, hogy még itthon is hallani fogják. Na mondom ez megint az így járás tipikus esete. Azért add ide azt a papírt, majd megnézzük. Gyorsan átfutottam, de mivel falun van a dolog sok reményt nem fűztem a dologhoz. Vissza is adtam anyámnak, hogy jól van mindegy. A többi nem érdekel. Ugyan volt még valami koncert meghirdetve a templomba, meg néptánc előadás a kocsmába, de mivel időpontot nem írtak hozzá, az ilyeneket úgysem lehet elcsípni. Anyám odaáll az erkélyajtóhoz, hogy lásson is valamit elkezdi olvasni a papírt, majd egyszer csak az orrom alá dugja, hogy ez esetleg még érdekelné a fiúkat: Liliom utca: "Régi mániám..." -séta-harckocsikázás, harckocsi vezetés. Vajon miért nem írták tovább a dal szövegét? :) Na mindegy. Hát mondom ennyit arról, hogy jól megnéztem a papírt. Természetesen én ezt észre sem vettem. Hohohohóóóóó! Akkor mégsem maradtunk le mindenről. Ide megyünk ugye apa? Apa tiszta pofavágás.

- Minek lemenni valami falusi rendezvényre? Úgysincs ott semmi.

Meg különben is utálja. Na mondom akkor ebéd után megyünk mert a fiúkat esetleg érdekli. Ezzel a magam részéről le is zártam a témát csak mert jó fej vagyok és szeretek mindent megbeszélni. Ebéd. :D Hagymaleves, rizsfelfújt. Mocsok vagyok vagy mocsok vagyok? Egyszerűen nem bírtam kihagyni!!! Bocs kicsim!

- Klear akkor is megeszed e a riszt, hogyha édes.

- Háááááát! Meg. Ha cukor van az ételben akkor megeszem.

Látom rajta, hogy nem sok bizalma van a dologhoz. Néha kisomfordál főzés közben, nézi mit csinálok, egyre sötétebb az arca. Menj innen drága! Nem kell neked mindent látni!

Aztán eszünk. Attilának piros betűs ünnep ha rizsfelfújt van. Rá se néz a  levesre. Boti miatt már izgultam, mert ő nem szereti sem a hagymalevest sem a rizsfelfújtat. Igazából semmit sem szeret ami főtt kaja. Túl vagyunk a levesen. Kaján örömmel figyelem kislányom arcát, és pontosan azt kapom amire számítottam. Undorba áthajló fintorgást. Aztán látja, hogy a fiúkéra lekvárt teszek és kirohan a konyhába az eperlekvárért, mert a barackot nem szereti.

- Nem kell erőltetni, ha nem ízlik. Add ide kapsz mást.

Nem kell megeszi. Szokatlan az íze, de azért megeszi. És lekvárral tényleg legyűrte az egészet. Komolyan mondom megsajnáltam! Végül megbeszéltük, hogy Thaiföldön sokan élnek rizstermezésből, és mivel tudják mennyit kell dolgozni vele ők nem hagynak rizst a tányéron. Akkor sem ha rossz az íze. Értettem. Mocsok vagyok. Többet nem csinálok ilyet! Csak majd a máktortával. Az nem rizs, hanem kell neki csak otthagyja. Ebéd után felugrott és felrohant a szobájába. Komolyan megfordult e fejemben, hogy most jön ki belőle minden, de csak öltözni ment, hogy el tudjunk menni. Legalább vele nem kell kínlódni. Nem úgy a vér szerinti gyermekeimmel.

- Öltözz már!

- Én nem megyek!

- Dehogynem!

- Deénakkohorsemegyek!

- Deakkorisjösz!

Meg ehhez hasonlók. Aztán nagy nehezen elindulunk. Két és fél duzzogó gyerekkel a kocsiban. A fiúknak még mindig nem mondtuk hova megyünk, mert mi van ha mégse? Aztán mire kiértünk a városból már  három alvó gyerek volt a kocsiban. Kár, hogy nincs messzebb! Odaérünk, keltegetem a gyerekeket.

- Megjöttünk tücskök!

Csak addig volt nehéz a kelés amíg meg nem látták az első autót. Aztán a két kisebbik elrohant, a nagyobbik továbbra sem volt lelkes.

A kicsiknek ez hozta meg a kedvét. Az udvarban találtunk egy sátrat ahol volt mindenféle fegyver a kicsi mindjárt a kezébe is kapott egyet. A fegyver természetesen ledugózva úgy ahogy az kell. Szigorún bemutató darab.

- Nehéz ám anya!

De le nem tenné. Most kezdjek el aggódni?  A sátorban az árlista. Tankos sétakocsikázás. De hülyén hangzik! Ezer forint / fő. Tankvezetés tízezer forint / fő.

- Klear akarsz utazni tankon?

Szerintem nem akart, de a szokásos nem meri mondani, viszont már trükközik.

- Anya te akarsz?

Nem akartam, de ha ezen múlik, hogy te felülj naná, hogy akarok.

- Igen.

Erre már nem tudott mit lépni.

- Akkor én is.

Helyes. Öt jegyet kérünk. Körülnéztünk azért még az épületben is katonai egyenruhák vannak benne. Biztos van akit érdekel, de mi tankozni jöttünk.
Kislattyogunk a tankhoz, menet közben elkezd fényképezni, pedig addig szinte rá sem nagyon nézett semmire. Na mondom ezért egy működő tank mégis más. De nem. Mit fényképez? A szélerőműveket. Ennyit a tankokról.  A tankot rajta ugrál egy csomó gyerek, a csövére ki van írva, hogy 14-19 óráig. Már fél három, és sehol senki, úgy fúj a szél, hogy majdnem elvisz minket, viszont van egy mobilszám. Hát akkor hívjuk!

- Ja igen, a kollégák mindjárt itt lesznek, valami dugóba keveredtek még körülbelül tíz perc.

Persze. Mi is mindig ezt mondjuk munka közben mikor a teherautókat keresik rajtunk. Mindegy. Tíz percbe nem halunk bele. Meg egyébként is már kifizettük a jegyeket. Legnagyobb meglepetésemre tíz percen belül tényleg megjelent a két muki. Mindenki egyszerre rohanta meg, hogy ő bizony tankozni akar. Hát akkor mi megvárjuk a második kört. Végre felülünk mindenki enyhe pánikban. Azért ez mégis csak egy tank. Kapaszkodjon mindenki rendesen. A rugózást nem vitték túlzásba, a fordulók igencsak döccenősek, de mindenki vigyorog mint egy vadalma. Még Klear is. A kör nem volt túl nagy, de azért elég volt. És vicces is.

Itt még egy-két békésebb kép. Már túl vagyunk mindenen, és mindenki túlélte.

És csak, hogy mindenki megnyugodjon a genyóságok nem maradnak büntetlenül. Hazafelé megálltunk az uszodánál lángost enni.

- Kérsz?

- Nem, nem!

És közben kézzel is nagy integetés. Végül persze, hogy evett. Majd hagyom, hogy ne egyen. Főleg mert ötletem sem volt, hogy mit adok a családnak vacsorára. Lángos után itthon mindenki elpilledt, mert mégiscsak egy tankkal volt dolgunk. Aztán jött a bosszú. Sőt tulajdonképpen tiszta nagybetűvel. BOSSZÚ!!!!

- Anya. Lemehetek használni  a mikorsütőt?

És közben szorongat a kezében három csomag valamit. Én meg naivságomban még gyanútlan voltam.

- Persze. Menj csak.

Az engedély azért kellett mert nekünk nincs mikrónk csak anyáméknak, és ha oda lemegy mindig megkérdezi. Pár perccel később jön a zacskóival amik már korán sem olyan laposak. Na itt már kezdtem gyanakodni. Lapítok, igyekszem nem ránézni, hátha bemegy a szobájába. Nem úgy a kisebbik fiam Attila.

- Mi az?

Kivel van ez a gyerek? Az anyjával biztos nincs, bár biztos vagyok benne, hogy egyébként is megkínált volna.

- Thai snack. Kérsz anya?

Nem. NEM!!! Nagy mosoly, odafordulás. Hát persze. Nyúlok a zacskóhoz, és bevillannak a szülői felkészítésről Zsuzsa szavai. EGYET vegyél, majd mosolyogva mond, hogy nagyon finom, de edd csak te édesem mert itt ilyet úgysem kapsz. Hát egyet vettem, és az is  pontosan egyel volt több mint amire vágytam. Nyolc falatban ettem meg, aztán köszönöm szépen nem kértem többet. Valami halféle íze volt, amolyan nem feltétlenül fehér embernek való, de nem szólhattam semmit. Mondogattam magamban, hogy rizsfelfújt, rizsfelfújt! Fordul a  gyereke felé.

- Kértek?

Boti fiam nem, Attila, hát persze.

- Finom?

- Igen.

- Kérsz még?

- Igen.

És kivesz egy marékkal. Te gyerek! Neked tényleg mindegy hogy mit eszel csak valami legyen a szádban? Vagy tényleg ízlik?