Idén mérsékelt volt a lelkesedés, Persze nem a fiúknál, bár azt hiszem, hogy ők is jobban várták, hogy megjöjjenek a cserediákok, mint magát a töklámpa faragást. Az idei év azért nem volt teljesen izgalommentes, mert sokáig úgy nézett ki, hogy szégyen szemre nekünk nem lesz tökünk, ugyanis idén nem láttunk sehol tököt. Igaz, hogy körülöttünk mindenki azt mondta, hogy, de hát tele van az összes bolt tökkel, de mi akárhova mentünk, nem találtunk sehol, így aztán arra fanyalodtam, hogy elmenjek a zöldségboltokba, pedig eddig a multik megoldották minden évben a problémámat. A baj az volt, hogy már a zöldségeseknél sem volt, úgyhogy a végén már elég ideges voltam, de aztán találtunk egy boltot ahol még tudtunk venni. Pedig már kezdtem felkészíteni a gyerekeket, hogy idén mi nem faragunk. Ebből persze lett nagy nyivákolás, hogy ezt várták egész évben, és ha őszinte akarok lenni, akkor én is, ha nem is egész évben, de már egy ideje. Még szerencse, hogy végül elvonultak a sötét felhők a fejünk fölül.

A munkát 4-től hirdettem meg, de az elején elég gyér volt a létszám, és sokáig azt hittem, hogy nem is leszünk többen, ráadásul 3 gyerek hozott két tököt magával. Homme-ék is úgy jártam, mint mi majdnem. Azt hitték, hogy még majd az utolsó pillanatban is lehet venni, de aztán nem kaptak. Mondjuk nem tűnt úgy, hogy a srác nagyon megzuhant volna a hír hallatán, meg munka nélkül sem maradt, mert ugyan Attila kiszúrta magának a legnagyobb tököt, és annak rendje és módja szerint rá is telepedett, de azon kívül, hogy kiválasztotta a mintát, meg bökött két lyukat a tökbe, közölte, hogy ő ezt nem tudja csinálni, így az egészet Homme kezébe nyomtam, hogy tessék munka. Szegény nem mert nemet mondani. A másik felét meg én csináltam meg. Az amerikai srác otthon volt a témában, nem nagyon kellett segíteni neki, de a mintával nem sokat szórakozott, fogta a kést és találomra vágott a tökbe pár lyukat, és ezzel részéről le is tudta a faragást, onnantól már csak zenét hallgatott, meg szórakoztatta a többieket. A másik tököt, meg odaadta a később érkezőknek. Azt a tököt, amit Faynak vettünk, Sofival együtt csinálták, Boti meg egyedül foglalatoskodott a sajátjával, de vele nem is szokott gond lenni. Aztán olyan fél hat körül jött még pár önkéntes meg GJ, ők örököltek még egy tököt, de többnyire csak beszélgettek, meg szórakoztatták egymás, de lényeg az, hogy végül is úgy tűnt egész jól érezték magukat. Nem tudom, hogy utána mentek e még valahova, de az egyik kislány elkezdte festeni a barátnője arcát csontvázra, na több se kellett Attilának, mindjárt közölte, hogy ilyen neki is kell az arcára. Meg is kapta, bár ennek két eredmény lett. Egyrészt a művésznő szegény nem sokat tudott a többiekkel lenni, másrészt a másik önkéntes arcával csak olyan ¾ részig végzett, mire a többiek elindultak. Mikor besötétedett, és mindenki elkészült, mondtam nekik, hogy ha már megcsinálták, amit megcsináltak, legalább nézzék meg milyen sötétben. A végeredmény azért tetszett nekik, mert hamarjában elkezdtek mind fényképezni. Jók lettek, bár idén kevesebb lett a szokottnál. Viszont mivel egyik gép sem alkalmas igazán arra, hogy vak sötétben kelljen fényképeket csinálnia Faynak sikerült egy pár egész érdekes képet csinálnia.