Na, nem az volt a meglepetés, hogy hazajött, mert arra úgy nagyjából lehetett számítani, hanem ami utána történt. Vagyis nem történt. Én ezennel most bocsánatot kérek! Arra a kérdésre, hogy milyen volt, közölte, hogy jó aztán elkezdte mesélni a történéseket. Teljesen jól elbeszélgettünk hazáig. És sehol egy nyavalygás, egy elfáradtam, egy ehhez volt, semmi. Az idővel is viszonylag szerencséjük volt, mert nem esett folyamatosan az eső, nem úgy, mint itt, az egyetlen problémája az volt, hogy bár benn volt a hivatalos programban, de mégsem mentek fel Pesten a várhoz. Nem mintha nem lett volna már ott, de itt azért kibújt a japán énje. Ha benn volt a programba, akkor fel kell menni, és kész! Elcsodálkozott azon, hogy nem voltam még bent a Parlamentben, így meg kellett magyarázni, hogy oda nem olyan egyszerű bejutni, mert be kell jelentkezni, meg csak csoportosan, meg miegymás. Szóval, már többet látott, mint én. Igazából azon gondolkoztam, hogy mivel valószínűleg későn fognak hazaérni, a mai napot még hagyom neki otthon lógni, de mivel 7-kor már itthon volt, így mennie kellett a suliba. Hiába mondtam neki, hogy feküdjön le korán, azért reggel nem kelt valami könnyen. Visszaállt minden a régi kerékvágásba. Vagyis majdnem, mert reggel elfelejtettem neki tízórait adni. Sebaj. Majd holnap jobban odafigyelek.

Közben megint eltelt egy kis idő. Holnap Szegedre megy nyelvvizsgázni. Nagyon izgul. Kíváncsi vagyok az eredményre.