Ilyen nincs, de komolyan! Azt hiszem, hogy mégis hiányozhat neki az anyja, de most már ezt a pár hetet kibírjuk. Az ok, amiért ez az eszembe jutott, az az, hogy én ilyet még nem láttam. A mi családunkban nem szokás a panaszkodás, meg a sóhajtozás. A gyerekeket is, ha jönnek, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, elhajtom azzal, hogy nem baj fiam majd elmúlik. Igazából már sokszor gondoltam arra, hogy ha valamelyiknek ne adj isten egyszer tényleg baja lenne, nem biztos, hogy időben elvinném orvoshoz. Ehhez képest, Aki állandóan sóhajtozik. Ha gyalog kell menni az iskolába, akkor azért, mert sokat kell gyalogolni. Ha biciklivel megy, akkor azért, mert hazafelé fel kell tekerni a dombra. Ha kosarazni volt, vagy focizni, akkor fáradt. Valami mindig van. Én meg azért sem foglalkozok vele. Vagyis senki sem foglalkozik vele. Itt nem szokás a nyavalygás. Szóval szerintem otthon erősen sajnálják, ha valami baja van, és gyanítom, hogy nem a húgai, tehát marad a nagymami vagy az anyuka. Vajon kint Japánban még mindig él az, hogy a fiúkat jobban emberszámba veszik, mert fiúk, vagy egyszerűen ilyen a család, és minden gyereküket agyonbabusgatnak? Ki tudja. Lehet, hogy én nem csinálom jól a dolgot.

Ez az egész most azért jutott eszembe, mert egy kicsit összesűrűsödtek neki az utazások. Rendben, azt még felfogom, hogy nem bírja az utazást, vagyis az autót. Azt nem tudom, hogy a busszal mi van, de a vonat elvileg rendben kellene, hogy legyen. Május 4-5-6 osztálykirándulásra mentek Pécsre. Valószínűleg az ott töltött három év miatt elfogult vagyok, de szerintem egy nagyon szép város, és kedvelt célpontja az osztálykirándulásoknak. Már akkor furcsán néztem, mikor 3 napra azt a bőröndöt vitte, amivel jött. Mindegy, igazából ő tudja. Viszont szerintem ennek is köszönhetően úgy jött haza, hogy nagyon fáradt, és nem megy el a 10 napos kirándulásra. Hát, ha ennyitől elfáradtál, akkor nem is csodálom. Mondtam neki, hogy pihenje ki magát, aludjon egy párat, és utána döntse el, hogy akar e menni vagy nem. Aludt párat, aztán még problémázott azon, hogy lehet, hogy el sem tud menni, mert arról kapott visszaigazolást, hogy megérkezett a befizetett pénz, viszont arról nem, hogy a szülői beleegyező nyilatkozatot is megkapták. Mondtam neki, hogy arról valószínűleg nem is fog kapni, mert tavaly sem küldtek, de kérdezze meg a többieket, hogy ők kaptak e. Ja, ez a másik, amit furcsának találok. Nem ő volt az egyetlen, aki innen ment, de valahogy az az érzésem, hogy nem beszéli meg a gondjait a többiekkel, mindent maga akar megoldani, de valahogy nem nagyon megy neki. Persze az is lehet, hogy csak kifogásnak akarta használni, viszont az előre befizetett 60.000 Ft. nekem kicsit sok ahhoz, hogy ne menjen el, mert az osztálykiránduláson elfáradt. Aztán végül hozta az ellenőrzőjét, hogy írjam be, hogy nem megy suliba egy hétig. Kicsit csodálkoztam, mert szerintem et az AFS is közli az iskolákkal, de inkább kétszer, mint egyszer se, úgyhogy beírtam neki. Utolsó nap még megvolt a rohangálás, hogy ez nincs, meg az nincs elég. Nekem meg eszembe jutott, hogy milyen kevés cuccot hozott magával, és mennyi mindent vett már itt. Persze mondogatja, hogy fel akarja adni postán, de a szándékon kívül még tettlegességi hajlamot nem látok. Az is igaz, hogy ráért az utolsó napon is feladni. Aztán felvirradt a nagy nap, megkezdődött a fel alá futkosás, mert szerintem elaludt, de ha időben kel is, akkor is vagy 40x járja meg a lépcsőt. Fel-le, fel-le. Nem igazán tudom megérteni, mit csinál, mert a magam részéről ,ha összepakolok előző nap, márpedig ö összepakolt, húzom a felkelést amíg lehet, aztán magamra kapkodom a ruháimat, irány a fürdő, utána cipő, kabát és mehetünk. Mindezt igyekszem max 15 percben megoldani. Nem vagyunk egyformák. Neki mások a szokásai. Tudtuk persze, hogy mire számítsunk, mert ezt a futkosást minden reggel végigcsinálja, de most Attilát is sikerült felébresztenie, pedig az nagy szó, mert reggelente bele igencsak nehéz életet verni. Sebaj. Ha ezen túl leszünk 10 napig nincs mászkera. Eredetileg az volt a tervem, hogy reggel leviszem, hogy ne kelljen a bőrönddel kolbászolnia, igaz ezt előre nem beszéltük meg, viszont mire észbe kaptam, vagy egyáltalán képes voltam kinyitni a szemem már elment. Azért még felöltöztem, mentem egy kört az autóval, de végül meg nem találtam, haza nem jött, úgyhogy úgy látszik a vonatot is elérte, és a szülői nyilatkozattal sem volt baj, én meg majd érte megyek, ha megjöttek. Azt megbeszéltük előre. Pestről még felhívott, hogy nem találja az esernyőjét, és, hogy nem hagyta e itthon, mert eső lesz és kellene neki. Hát persze, hogy itthon hagyta. Gondolom vett másikat, ha nem akart megázni. Szegényeknek nem volt szerencséjük az idővel, tekintettel arra, hogy két hete esik az eső. Persze azt nem tudom, hogy az egész országban olyan rossz volt e helyzet, mint itt, de gondolom sokkal jobb nem, és az ugyan nem baj, hogy nincs 30 fok, ha az ember várost néz, vagy buszban ül, de azért a szakadó eső sem ideális. Lassan letelik a 10 nap, és néha azért furcsa volt, hogy nem volt itthon.

Ilyenkor a végén tényleg sűrű nekik a program. Ott volt az osztálykirándulás, aztán ez a 10 napos út, mennek Szegedre nyelvvizsgázni, a hazautazás előtti 3 napos orientáció, aztán lassan haza is mennek. Azt nem tudom, hogy a VOLT-ot még betervezte e, mert az elejére, ha akar még el tud menni, bár az eddigiek alapján nem tűnik nagy bulizósnak.

Egyébként bár sokáig tartott elkészült a kosárpalánk is, úgyhogy mire hazajön akár gyakorolhatna itthon is, nem kellene folyton kijárni máshova, csak egyelőre olyan magasan van, hogy a srácok is tudjanak rá dobni, ami egy felnőttnek egyáltalán nem kihívás, úgyhogy ő is várta, én is vártam, hogy kész legyen, de amíg a fiúk meg nem unják, mi sokra nem megyünk vele. Gyanítom, ők viszont nem unják meg addig, amíg még itt van. Pech. :(