Az életet érdemes némi humorérzékkel kezelni, ha az ember nem akarja agyonizgulni magát. Aki a héten egyedül van otthon. Jó nem egyedül, hanem anyámmal meg a fiúkkal. Egyik sem beszél magyaron kívül semmilyen nyelvet, legnagyobb fiam sem jeleskedik az angolban, és azt is imádnivaló kapán akcentussal beszélni, csak éppen én nem értem, vagy csak alig, ami alapvetően nem baj, mert így muszáj lesz neki megtanulni magyarul, mert angolul nem fog boldogulni, csak egyelőre elég nehézkes a kommunikáció.  De nem azt akartam írni.

Hétfő reggel anyám kétségbeesetten telefonált, hogy Aki áll az utcán rövidgatyában, pólóban, papucsban a telefonjával a kezében és nagyon nézeget. Ugye nem megy sehova? Eszembe jutott, hogy vasárnap mondtam neki, hogy ha a héten unatkozik akkor menjen be a városba, nézzen körül, hogy ne legyen neki minden ismeretlen, csak se azt nem mutattuk meg neki, hogy, hogy jut be, se azt, hogy, hogy jut haza, úgyhogy talán mégsem annyira jó ötlet, ha csak úgy magától nekivág a városnak, szóval anyámnak mondtam, hogy  szaladjon utána, és rángassa vissza a lakásba. Mivel úgy is boltba készült, betuszkolta szegény srácot a kocsiba lementek, hogy akkor ők most vesznek valamit, anyu meg szorgosan kérdezgette, hogy mit szeretne enni. Magyarul. Egy olyan boltban, ahol lénygében semmit nem ismer. Végül aztán megegyeztek abban, hogy a virsli jó lesz, bár ismerve, hogy anyám milyen virslit szokott venni félek tőle, hogy soha többet nem akar majd enni. Minden esetre aztán túljutottak a reggelin, anyám szerint jócskán evett, úgyhogy nem hal éhen az ebédig. Lehet megnyugodni. Fél óra múlva megint hív kétségbeesetten.

- Most tényleg eltűnt. Itt a cipője, a kabátja, úgyhogy valószínűleg rövidgatyában , pólóban és papucsban, mint az előbb, de most tényleg eltűnt. Ugye hazatalál? Ugye nem lesz baja?

- Mit tudom én. Nem vagyok benne biztos. Ha nem kerül hamarosan elő, azért majd szólj, akkor oszlunk a városban, és erősen bízunk benne, hogy megtaláljuk. Meg, hogy egyáltalán beért a városba.

- Mondtam neki, hogy délben ebédelünk, addigra csak hazajön.

Egyébként anyám világbajnok a mutogatásban, úgyhogy biztos, hogy Aki értette is, hogy anyu mit akart mondani. Ja egyébként vérig sértődtem. Anyámat Mamának hívja Zoltánt father-ozza, csak én vagyok Kati. L

Igazából, hogy őszinte legyek az okostelefonok korában, azért annyira nem aggódtam, hogy mi lesz vele, mert ha talál ingyen wifit annyira nem lehet nagy gáz, csak az a baj, hogy se mi nem tudjuk hívni, sem ő nem tud hívni minket. Fél óra múlva azért hazatelefonálok, hogy akkor most mi van?

- Ja, megvan, csak valószínűleg WC-n volt.

Jó fej vagy anyu. Ijesztegetni tudsz, de ha megoldódik a helyzet, azt már nem kötöd az orromra.

- És most mit csinál?

- Számítógépezik Botival. Mondtam neki, hogy kapaszkodjon bele, és ne engedje sehova.

Az is egy megoldás. Egyébként most úgy néz ki, hogy egész jól megtalálja a hangot a srácokkal. Persze nem tudom, hogy mennyire zavarja, hogy állandóan rajta lógnak, de nem nagyon akarom leállítani őket, mert akkor megint az lesz mint Klearrel, hogy nem lesz semmi kapcsolata velünk. Ha elkezdődik az óvoda meg az iskola úgyis kevesebb idejük lesz egymásra. Hozott magával két kendo botot, aminek nem jut eszembe a neve, meg egy fa katanát, és úgy gondolta, hogy akkor délután itt az ideje, kimenni a fiúkkal egy kicsit kardozni. Enyhén elkerekedett a szemem ismerve a kisebbik fiamat, hogy ez nem feltétlenül jó ötlet, de egy próbát megér. Aztán ő is hamar belátta, hogy ez nem volt jó ötlet, úgyhogy hamar beterelte őket.

- Veszélyes.

Egyszer kinéztem az ablakon, Boti éppen szorgosan ugrált el Attila cséphadarása elöl. Szerintem is veszélyes.

Vacsorára brokkoli krémlevest, meg pizzát csináltam, szerintem egyik sem nyerte el igazán a tetszését, de azért gyűrte rendesen. Én megkérdeztem, hogy mit nem szeret, akkor azt mondta, hogy ő mindent megeszik. Nincs az az ember a világon, aki jószántából mindnet megeszik, de azt hiszem, hogy ezek a dolgok kiderüljenek, ahhoz kell még egy kis idő. Vagy elmondja, vagy majd megpróbálok rájönni magam. Vacsora után kimentünk a kertbe, mert anyám hozott a srácoknak valami világító vacakot, amit fel kell lőni a levegőbe, és ahogy esik vissza elmondás alapján pörög, meg világít és a srácok mindenképp ki akarták próbálni. Egyébként tényleg jól nézett ki, Boti, és Aki jól el is szórakoztak vele, Attila inkább úgy döntött, hogy szőlőt eszik. Nincs is jobb, mint éjszaka, vaksötétben, elemlámpánál  szedni a lila szőlőt, úgy, hogy még nem érett meg minden, és válogatni kell, hogy melyik érett és melyik nem.

Így telt el az első napunk. Ma reggel aztán kapott némi útmutatót a jövőre nézve. Ne menj sehova egyedül!!!! Meg elmagyaráztuk, hogy a fürdőben, hogy működnek a dolgok, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindent meg tudott oldani, de kérdezni nem kérdez. Meg még mindene a bőröndjében van. Azt hiszem délután ezt a problémát is meg kell oldani.