Hidegben, és nyári ruhában. Mármint az idő hideg volt, nála meg csak nyári ruha. Merthogy nyár van. Vagy mi. Ennek örömére fázott is rendesen, de állítólag nem csak ő, hanem a többiek is. Mert ők is úgy döntöttek, hogy nyár van. Vagy mi.

Szóval az elmúlt  3-4 hetünk elég érdekesen alakult. Először ő nem volt itthon, aztán mi, aztán ő. Úgy nagyjából fél napokat láttuk egymást.

Először is az AFS-es magyarországi körút.

- Milyen volt?

- Fárasztó. Egy városra nagyon kevés idő volt. Debrecenre 25 perc, Pécsre kevesebb.

Úgy nagyjából abból, ami a programban volt erre lehetett is számítani, csak azt nem tudom, hogy ennek így mi az értelme. Valahogy ez így nagyjából kidobott pénznek is felfogható, hacsak azt az oldalát nem nézzük, hogy ez alatt a 10 nap alatt, mínusz a hétvége nem kellett iskolába menniük, ami a kislányomnál nagy fegyvertény. Szóval szerintem ő annyira nem érzi kidobott pénznek. Túl sok mindent nem mesélt róla csak annyit, hogy sokat utaztak, kevés volt egy városban az idő, ő a buszon nem nagyon tud aludni, de azért az utolsó napokban sikerült neki. Tényleg fáradt lehetett. Ő péntek este jött haza, mi szombat dél körül utaztunk el. Első fél napos találkozás. Bár nem tudom, hogy ezt most el lehet e mondani, lehet, hogy ezért seggbe leszünk rúgva. Bocs Andás. Szóval apával kettesben egy hét semmittevés a szó szoros értelmében, a gyerekek itthon anyámékkal. Mind a három, bár baj csak a kicsikkel volt. Van azért néha annak is előnye, ha az ember lánya együtt lakik a szüleivel. Talán még jobban is jártak, mert anyámnak meghagytam, hogy egyiket se hagyja éhen halni, hát etette is őket szorgosan. Nem azt mondom, hogy ebben az egy hétben, de mind a három gyerkőc rendesen kikerekedett. Lehet, hogy Kleart meg sem fogja ismerni az anyja, ha hazamegy. Nem mondom, hogy nem bírtam volna még ki pár napot a hét végén mikor haza kellett jönni, mert tudtam, hogy innentől nem lesz túl sok időm, semmire, de egy dologra rájöttünk. Az, hogy a sajátjaink hiányoztak az természetes, de….. Még Zoltán is azt mondta, hogy hiányzik neki Klear mosolygós arca. Mert ugyan olyan nagyon nem vesz részt a család életében, persze mi is az elülős fajta vagyunk, nem erőltetjük annyira a családi közös programokat, meg nagy beszélgetéseket, de abban az időben, amit együtt töltünk Klear mindig mosolyog.  Gondolom ez náluk genetikailag kódolt, de nagyban kellemesé tudja tenni vele az ember napjának a végét, bármennyire is fárasztó volt az a nap. Nem mondom, hogy minden gondot megold, de sokat segít a helyzeten. Részemről meg arra jöttem rá, hogy teljesen beálltam arra, hogy három gyerekem van. Mindenben. A főzésben, a vásárlásban, az ajándékokban, mindenben. Nem kell külön gondolnom arra, hogy jaj, csak el ne felejtsek neki is venni valamit, mert tök természetes a dolog. Azt hiszem tényleg rosszul fogom érezni magam, ha hazamegy, pedig már nincs messze. Lehet az mondani, hogy nem adom? Gondolom nem.  Mi csütörtökön délután haza, Klear Péntek reggel el. Második fél nap. Teljes idő valamivel több, mint két hét. Visszakaptunk két levakarhatatlan gyereket, és egy mosolygós arcot. Jó érzés volt.  Klear pénteken elment erre az orientációra. A vonatjeggyel egy kicsit azért megkeveredtünk, de mivel odaért meg vissza is jött ügyesen megoldották a problémát. Vasárnap jött haza. A vonat késett jó húsz percet, nekem meg amíg vártam eszembe jutott a japán kislány aki tavaly itt volt. Mielőtt hazament volna kérdeztük tőle, hogy mi volt a legfurcsább Magyarországon.

- Az, hogy késnek a vonatok.

- Japánban nem késnek a vonatok?

- Nem

Hát igen. Ez is hozzá tartozik Magyarország bájaihoz. Köszönjük szépen MÁV.  Mi is lenne velünk nélküled. Persze az is igaz, hogy Magyarországon nem sok értelme lenne egy sikanszen szerű vonatnak. Egyrészt a sínen sem maradna, mert annál a sebességnél ezeken a síneken nem lenne egyszerű az élet. Másrészt meg mire felgyorsulna már meg is kellene állnia. Persze lehet, hogy akkor innen Pécsig nem lenne 6 óra a vonatút.

Végül azért csak beért a vonat, a gyereken a szokásos rövidnadrág, mert nyár van vagy mi, de azért legalább harisnya volt rajt. Meg a pólóján egy kabát. És nem is a legvékonyabb. Ez már valami, bár 11 fokban azért nem feltétlenül elég. Nem is igazán értem, persze nem bánom, hogy elmúlt az év és nem volt beteg. Ha mégis akkor nem vettem észre. Volt, hogy szipogott meg náthás volt, de ennyi volt minden. Se gyomorfájás a más kaja miatt, se láz a más éghajlat miatt, az ég világon semmi. Legalább nem kellett orvoshoz menni vele. És akkor a szokásos kérdés. Milyen volt? Azt hiszem, hogy ez a hétvége elég nagy sokként érte, mert még nem hallottam panaszkodni, de ezt a választ kifejtette. Nagyon fáztak.  Jó ez persze nem Zamárdi hibája, hanem egész Európáé, meg az övék, hogy nem vittek magukkal elég meleg ruhát. Vagyis nem eleget, hanem semmit. Azt mondta, hogy a takarót mindenhova vitték magukkal, mindig a vállukon volt. És előkerültek gyermekkorom táborozós emlékei. Csak nem az én számból, hanem az övéből. 10 ágyas szobák, 100 gyerekre hat fürdő. Rémlik még mindenkinek, akinek megvan hozzá a megfelelő életkora? Gyönyörű emeletes vaságyak? Fürdő a folyosó végén és a rendelkezésre álló helyek legalább fele nem működik? Nem tudom, hogy most is ez e a helyzet, de ha a Balaton körüli úttörőtáborok egyikében volt a szállás gyanítom valami ilyesmi lehetett. Mint a MÁV ez is hozzátartozik Magyarország bájaihoz. Mint a mókus fenn a fán. :D Nem hiszem, hogy bárki is visszavágyná. Szóval hazajött, eltűnt a fürdőszobában, az út porát, na meg az elmúlt három napét levakarni magáról.

- Éhes vagy?

- Nem annyira. Az úton sok snacked ettem.

- Mindegy. Ha éhes vagy szólj itt a vacsora.

- Mi van vacsora?

- Húsleves, és pörkölt rizzsel.

- Akkor kérek vacsorát. Nem nagyon volt jó az ennivaló.

Tökéletes befejezése az úttörőtáboros feelingnek. A tábori MENZA!! Minden megvan. Esetleg még a piros/kék nyakkendő és a zászlófelhúzás reggelente hiányzik a képből, bár az állítólag a Thaiföldi iskolákban minden reggel bevett gyakorlat, úgyhogy újdonság ereje nem lett volna a dolognak. Jóízűen belakmározott, majd eltűnt a szobájában, és elaludt. Hamar. Nem megszokott dolog.

- Klear mikor lesz a nyelvvizsgád Szegeden?

- Pénteken.

Az baj. Eddig vártunk, hogy hátha lesz jobb idő és akkor lehet menni Ópusztaszerre, de az idő fogy, az időjárás meg nem javul, úgyhogy nem maradt túl sok lehetőségünk.

- Szombaton el akarunk menni bobozni, a jövő hét végén meg megyünk Ópusztaszerre.

Ami ott van Szegednél. Láttam rajta az elkeseredést.

- Visszamegyünk Szegedre?

Hmmm. Most, hogy belegondolok… újratervezés.

- Igazad van. Akkor most hétvégén megyünk Ópusztaszerre és utána bobozni.

Lehet, hogy az utóbbi időben  tényleg sok volt neki az utazásból. Megnéztem az időjárás jelentést. A hét végén itt lesz a három napos nyár, aztán lehet, hogy soha többet. Vagyis hét ágra fog sütni a nap, szegeden meg esni fog az eső. Tuti biztos, hogy a jövő hét végén meg fordítva!!!!!!