Sokat tanultam az elmúlt pár napból, és ha leírom talán jövőre is emlékezni is fogok rá. A Dr Oetker díszítői nagy kalap szarok. Lényegében alig lehetett őket használni és azok is lepotyogtak. Alapból is csak azért gondoltam rájuk mert a tojáshabnak sok idő kell míg megkeményedik, de nekem nagyon nem jött be. A baj, hogy nem nagyon jut eszembe alternatíva, hogy mit lehetne helyette használni. Mondtam, hogy hozzanak egy-egy tábla csokit a díszítéshez. Erre megjelentek fejenként egy tábla 99%-os Lind csokival. Abba sem voltam biztos, hogy meg lehet őket olvasztani. Ahhoz képest, hogy olyanok azok a csokik olyanok mintha az embert kakaóport nyalogatna, még iszonyatosan drága is. Meg is lepődtem, hogy teljesen korrektül lehetett velük dolgozni. Legközelebb, ha hozatni akarok velük valamit konkrét márkát kell mondani.  Azt hiszem a következő alkalommal,mikor ilyet csinálunk, nem fogom ennyire túlizgulni a dolgokat. A ház bőven kitölt minden időt, ami a rendelkezésünkre áll. A ház oldalait nem a régi gyerekszakácskönyv receptjéből kell csinálni, mert nagyon felpúposodik és nehéz vele dolgozni. És ami a legfontosabb: A TETŐNEK SOKKAL NAGYOBBNAK KELL LENNI MINTMOST!!!!! Igazából alapjaiban szúrtam el az egészet, és azt, hogy ennyit is ki tudtak belőle hozni eléggé meglepett, ugyanis kicsik voltak a tetők, pedig a tető legfontosabb funkciója, hogy ápol és eltakar. Leginkább eltakar. Szóval bocs srácok. Elszúrtam. :(

Egyébként ugyanazok a dolgok tűntek fel most is mint a lámpánál. Mai gyorsan és ügyesen dolgozik. Szép is amit csinál, nagyon jó kézügyessége van. Klear és Oum nagyjából a középmezőny, aztán jön Omszin. Tudom és, hogy fiú és a süt díszítés esetleg nem baj, ha nem a legerősebb oldala, mert valószínűleg nem akar cukrász lenni, de azt hiszem ez a gyerek tényleg nem szívrohamba fog meghalni. Mikor már mind a három lány kész volt mindennel, Mai már szegény unalmában egy csomó sütit is felfalt, mert ő lett kész legelőször, Omszin még mindig díszítgetett, és egy oldallal a háznak még érintetlen volt.

- Omszin ezeket ma még össze is kellene ragasztani.

- Igen tudom.

Ja ha tudod, akkor jó. :D

Na mire aztán nagy kínkeservvel ő is elkészült, mondtam, hogy akkor én most kimegyek megcsinálom a cukrot amivel ragasztunk. Amilyen hülye vagyok valamiért azt hittem, hogy a cukorhoz vizet kell rakni. Hát nem kell ez elég hamar kiderült. Szóval kezdhettem újra az egészet. Addig meg ők jól elszórakoztatták magukat benn a nagyszobába, bár nem teljesen tudom, hogy mivel csak a nagy visongást meg röhögést hallottam kint a konyhába. Mondjuk nagy szerencse volt, hogy a fiúk karate edzésen voltak, mert így legalább velük nem kellett veszekedni, hogy ne oda rakd vigyázz forró, ne edd meg mert nem marad, és ezekhez hasonló.

Szóval viszem be a cukormázat, mondom, hogy ezzel nagyon óvatosan mert meleg. Mit meleg forró! Mindenki bólogat, én meg demonstrálok. A harmadik mozdulattal sikerült a hüvelykujjamra ráfolyatni a cukrot. Nagy visongás közepette rohantam ki a konyhába, de gyakorlatilag mindegy, mert a cukor nem folyik le az ember kezéről, hanem ráég. Minden évben eljátszom ezt, bár idén még szerencsém volt, mert tavaly a fél tenyeremet folyattam le cukormázzal, idén csak az egyik ujjamat. Lehet, hogy nekem kesztyűben kellene csinálnom ezt a műveletet. Hála az égnek rajtam kívül nem volt senki másnak balesete, viszont nem is igazán sikerült nekik összeragasztani a házakat. Főleg szegény Oumnak. Szerencsétlenül is választott az elején, én meg nem néztem rá, mert úgy sikerült elvennie az oldalakat, hogy az egyik hosszabb volt vagy 1,5 cm-er mint a másik. Szóval sokat kellett levágni belőle, így a minta sem maradt meg teljesen, meg le is potyogott. Jövőre, ha megint csinálok ilyet sokkal figyelmesebbnek kell lennem.

Végül aztán csak sikerült mindenkinek megküzdeni a problémával, mikor elvitték őket haza még mindegyik egybe volt, bár nem hiszem, hogy nagyon tartósak voltak. Legalábbis az amit Klear meg én csináltunk már szétesett. Gondolom a többieké is. Na mindegy valami fogalmuk azért lett a dologról, az meg, hogy nem lettek valami tartósak nem az ő hibájuk inkább az enyém.

Azért csináltunk pár képet, a gyerekek mindjárt el is nevezték Hurrican Village-nek. Tényleg úgy nézett ki. :D

Másnap meg Botond fiam még kinyomta belőlem a Várat, bár nem sok kedvem volt már hozzá.

- De anya megígérted!!

Hát meg. Tényleg. És ha már akkor nem voltak otthon mikor a nagyokkal dolgoztunk, akkor meg is kell csinálnom neki. Nem lehet kihúzni magam alóla. Viszonylag jól megoldottuk egyébként mert együtt szerkesztettük meg a mintát, meg együtt díszítettünk, vagyis inkább csak ő, de mondtam, hogy a ragasztást egyedül csinálom. Mire oda értünk már unta is szegény szóval azt szó nélkül rám hagyta. Én meg szokás szerint elégettem újfent a kezemet. Két napból kettő. Azt hiszem idénre elég lesz.