Teljesen ellustultam. Azt sem tudom hol kezdjem. :) Amióta nincs Facebookos megosztás, valahogy nincs akkora motivációs erő, pedig eredetileg magamnak kezdtem el írni ezt az egészet. Mondjuk az is hozzá tartozik, hogy reggel elindulunk, és este úgy zuhanok bele az ágyba. Közben meg nem nagyon vagyok itthon.

-Klear tudod mi ez?

-Neeeem…

-Adventi kalendárium.

Pislogás

-Az mi?

-Csoki. Minden nap megeszel egyet, mire mind elfogy Szenteste van.

Tudunk újat mutatni mi? Azóta is nyitogatja. Szigorúan minden nap csak egyet. És ami még ennél is jobban meglepett, hogy Attila is kibírja, hogy minden nap csak egy csokit egyen meg. Kezd felnőni  a gyerek. Hiába már majdnem 4,5 éves.

A mikuláscsoki a cipőben-nel viszont nem sikerült meglepni. Pedig micsoda rohangálást levágtami miatta. Jól elterveztem, hogy majd előző este belerakok lefekvés előtt mindenféle csokit, meg cukorot, meg szaloncukrot a cipőkbe, aztán természetesen én voltam az első aki elaludt. Reggel félkómásan megyek fel Kleart ébreszteni, megyek be a fürdőbe a tus alá. Mire eljutottam odáig, hogy tiszta víz voltam bevillant, hogy mintha üresek lettek volna cipők út közben. Klear meg mindjár levonul a szobájából!!!! Azt hiszem tusoló időben rekordot döntöttem. Önmagamhoz mérten mindneképp. Soha nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan is le tudok tusolni. Rohanok ki  a fürdőből lökködöm félre Zoltánt a szekrény elől. Menj már innen, nem érek rá!

-Mit csinálsz?

-Mit csinálnék? Kapkodok!!!

Aztán meg majdnem beledugta a csizmába a lábát mire észrevette, hogy van benn valami. Hiába na, nem csak én vagyok kómás reggel. Végül egy mosoly, egy köszönöm, aztán rohant a buszra. Vagy tudta miről van szó, vagy nagyon nem volt ideje meglepődni. Ránézésre szerintem inkább az előbbi. Nem úgy a sajátjaim. Még le sem ért a lábuk a padlóra már rohantakk ellenőrizni a cipőket. Az ő részükről volt ám nagy osztozkodás meg örömködés meg sipákolás.

-Az az enyém!

-Nem az én cipőmben volt.

-De akkor neked több van!

-Anyaaaaaaaaaaaaaa!

Nem igazán szeretem ezt az időszakot mert ilyenkor annyi csokit szednek össze, hogy hetekig osztozkodunk meg vitatkozunk, hogy mikor mennyit ehetnek meg belőle. Én dugdosom ők meg követelnek.

Jajjj már nem is emlékszem a sorrendre, hogy mikor mi volt. Na minegy, ahogy eszembe jutnak a dolgok.  Esély, hogy mindenkinek jó legyen koncert. Én nem tudom miért, de mindenáron rossz helyre akartam menni. Nem is igazán tudtam, hogy  hol lehet az épület amit kerestem. Aztán még szerencse, hogy a koncert elötti nap megkérdeztem Szilvit, hogy mikor kerdül Klear sorra, hogy biztos odaérjek. És akkor esett le, hogy én teljesen rossz helyre akartam menni. Még jó , hogy érdeklődtem felfelé. Ami meglepett, hogy én valahogy azt hittem, hogy ezek a gyerekek akiknek ezt az egészet csinálták valahogy fogyatékosak. Jó igazából azok voltak, de kevésbe mint amire számítottam. Viszont az az első pillantásra látszott, hogy nem az a közönség aki nagyon értékelni fogja az  a komolyzenét amit Klear játszani fog. Igazam is lett. Az a kevés felnőtt aki ott volt nagyon élvezte a játékát a gyerekek meg kibírták. Előtte úgyis nekik volt egy elég hosszú program. Persze eredetileg nekik is szervezték az egészet, de ennyibe nem haltak bele. Az én büdöske lányom ahogy arra azért számítani lehetett ügyes volt, bár a gyakorlást nem vitte túlzásba. Egyszer mondta, hogy lent volt gyakorolni, egyszer láttam, hogy lemegy, a koncert napján meg a Zoltán mondta, hogy hirtelen leviharzot.

-Klear már mész?

-Nem. Megyek gyakorolni.

Nagyjából ezzel a három gyakorlással játszott.  Valamit azt hiszem ott előtte is játszatott, de azzal nem ment messzire. Igazából néha lehetett hallani, hogy na itt ez most nem biztos, hogy így ebben az ütemben van, de összességében lehet, hogy csak bele akartam hallani dolgokat amik nem is voltak ott. Nem értek én sem hozzá.

Volt AFS-es szülői megbeszélés. Az eredeti helyet ahová szervezték volna lefújták, de az új helyszínről kaptam két mailt, egy facebookos üzenetet és egy SMS-t, biztos ami biztos alapon. Ennek ellére az ázsiai különítmény családjai képviselték magukat, Beatrice szülei, de ők nem maradtak sokáig, és állítólag voltak olyankok akik mégis az eredeti helyszínre mentek. Összességében így sem voltunk valami sokan. Így széles tapasztalatcsere nem volt, de mindneki elsztorizgatott. Végül is elég jó volt a hangulat, és bementem egy olyan kávézóba ahova valószínűleg alapból soha nem mentem volna.  Nem azét mert bármi baj van vele, csak valahogy mindig kiesett a látóteremből.

Megvolt a nagy Mikulás Party Székesfehérváron. Az összes gyerek úgy be volt zsongva mintha legalább Hawaiira vitték volna öket. Reggel beszóltam Klearnek, hogy akkor mi most megyünk. Úgy ahogy szoktunk, mert nem volt első órája. Csak azt felejtettem el mondani  neki, hogy szabin leszek aznap, úgyhogy én mindjárt jövök haza. Na mire hazaértem semmi mozgás. Megyek fel, kopogok a szobája ajtaján még az ágyban fekszik. 8-kor mikor ½ 9-kor kezdődik a második órája.

-  Klear ma nem mész iskolába?

Erre kiugrott az ágyból mint aki elaludt.  Én jó hangosan tettem vettem a konyhába, nehogy azt higyje, hogy elmentem. Veszi a kabátját és megy. Reggel már mondtam neki, hogy hideg van a szürke kabátját vegye. Na abba ment el de a fekete is eltűnt.  Gyanús!!! Gyerek el, én nézem a konyhában fellelhető dolgokat, hogy mi kell a sütéshez, mi van, mit kell még venni. Természetesen inkább nincs mint van, tehát boltba kell menni. Na lementem, anyáztam jó sokat közben igencsak arra gondoltam, hogy miért mennek tönkre a kis boltok, és miért megy mindenki a multikba. A mi boltunkban az ég világon semi sincs! Vagyis inkább úgy mondanám, hogy mindig az nincs ami kellene. A sütésből így semi sem lesz, hát akkor jöjjön az édes semmittevés. Lényegében úgyis többnyire ezzel a szándékkal maradtam otthon. Hajrá!! Meg azt ahogy Pistike elképzeni. Hazaérek éppen leteszem a termetes méretü fenekemet, csörög a telefon.  Apa az.

-  Ha úgyis otthon vagy intézd el az utalás.

Nem akarom! Ahoz le kell mennem összeszedni a papírokat végiggondolni, hogy mit, hova, mennyit kinek. Én meg pihenni maradtam itthon.

-  Majd holnap.

Egy ideig még volt cimmogás, de aztán ennyibe maradtunk.

Na megint ott tartok, hogy akkor most nem csinálok semmit.  Jön apám.

-  Anyád össze akarja számolni a rezsit,  meg el kellene menni a postára feladni a csekkeket, venni pár dolgot az alsó boltban (ahol mint mondtam semi sincs – az sem volt amit anyám akart venni) és el kell menni gyógyszertárba.

Remek! Ez így első hallásra is legalább egy óra, és nekem még mindig nem volt részem semmittevésben! Aztán persze több volt mint egy óra. Na mire le tudtam ülni már elmúlt kettő, négykor meg menni kellett a gyerekekért az oviba. Szóval volt két teljes órám , hogy semmittegyek. Nem így terveztem a napot.

Vasárnap jön haza a gyerek.

-   Mikor jön a vonat?

-   Fél ötkor.

-   Kimegyünk érte?

-   Kellene. Gyanítom hulla fárdt lesz. Nem hiszem, hogy sokat aludtak.

Autóba be, megyünk az állomásra. Ott ül Mai anyukája. Amig jött a vonat tapasztalatot cseréltünk. :) Bejött a vonat, Klear már messziről integet meg vigyorog. Aztán nagyra tárta mind a két karját és a nyakunkgba ugrott. Nem csak az enyémbe,de Zoltánéba is!!!! Volt nagy döbbenet. Részemről is meg Zoltán részéről is. Otthon meg is jegyezte.

-  Ez a lány megölelt.

-  Engem is

-  Na jó de téged eddig is volt, hogy megölelt.

-   Nem igazán. Eddig csak én ölelgettem. :)

Jól esett na. Persze azért az első kérdésem mégis csak az volt, hogy

- Klear,hol a szürke kabátod?

- Oumnéknál maradt?

??????????????????????

Khöm. Ha otthonról a suliba mentél, a suliból meg az állomásra, akkor hogy került Kópházára a kabátod? Inkább nem firtattam. Viszont elkezdett szipákolni. Azt hiszem lassan eljutok arra a pontra, hogy ha beteg lesz elzárom az a fekete kabátot aztán majd visszakapja tavasszal. -9 fokban már vastag pulcsi vastag kabát kell.

Aztán még gondoltuk gyorsan hazadobjuk a Kata-Mai páros, kint hideg van busszal messze laknak és gondolom Mai sem aludt többet mint Klear. Odafelé próbáltam beszélgeni velük egy kicsit.

- Mai jó volt japánul beszélni ugye?

- Igen.

- Mai csak japánul beszélt. Sokat, sokat sokat.

- Gyönyörűségem. Ezt tőled nem akarom hallani. Te állandóan Thaiul beszélsz a többiekkel. Neki csak ez a 2,5 napja volt.

Na ezen volt nagy vighogás. Kata meghívott bennünket, hogy az ünnepekben látogassuk meg őket. Jó lenne, de igazából egyelőre azt sem tudom, hogy holnap mi lesz nem azt, hogy mi lesz a két ünnep között.

- Klear találkoztatok a mikulással?

Mosolygás.

- Igen.  Székesfehérvári elnök volt.

- És kaptatok ajándékot?

- Igen, de megettem.

Jól tetted. :D Azért kaptad.

- Nem sokat aldutatok igaz?

- Nem. Első este fenn voltunk 2 óra, következő 3 óra.

- Jól érezted magan Fehérváron?

- Jól, csak az gond, Székesfehérvári családom az van macska. Köhögtem, meg vörös szemem.

Hát az nem lehett túl kellemes az allergiáddal.

Azon gondolkoztam, hogy most, hogy már itt van nagyjából négy hónapja, mikor hazajött vajon úgy érezte e, hogy HAZA jött, vagy, hogy  ezt a helyet már jobban ismerem, mint a másikat. Szóval otthon e már a mi lakásunk, vagy csak a befogadócsaládom háza. Tényleg érdekelne a válasz.

22-én Bécsbe viszik öket Schönbrunnba a kastélyhoz, meg a vásárt megnézni. Azon gondolkoztam, hogy el kellene menni velük, mert minden évben el akarok menni, aztán mégsem megyünk, mert valahogy autóval esetleg parkolóhelyet keresni nem lenne annyira vicces, én meg vonattal nem megyek. Szóval tényleg nagy a késztetés, de lehet, hogy nem feltétlenül akarná azt az idejét is velünk tölteni, amit egyébként nem kellene. Úgyhogy 22-re marad a 21-e utáni romok eltekarítása, meg az újak készítése. Mert arra jutottam, hogy az addig rendben van, hogy 21-én mézeskalácsot csinálunk, de ha mind elviszik a gyerekek, márpedig azért hívtam őket, akkor én mit teszek a karácsonyfára? Szóval 22-én süthetek még egy adagot, pedig valószínüleg abban az időben még ajándékot is kell majd venni, meg fát meg mindent. Azthiszem a Karácsony addig jó míg gyerek az emeber, vagy felnőtt, de gyerekmentes. :) Aztán már csak túl akar rajt lenni. Vagy legalább benne. Persze az is lehet, hogy én csinálok valamit rosszul.

10-én voltam meghallgatni Omszin öreganyját.  Na ez megint egy olyan program volt amin meglepődtem, hogy mennyire kevesen voltunk. Tudom, hogy alapból úgyis a cserediákoknak szólt az egész, és ők ott voltak, de a felnőtteknek is tanúlságos lett volna. Egy tündéri öregasszony, tele vidámsággal, mondanivalóval, humorral. Nem tudom, hogy csak az előadás miatt e, vagy alapból tényleg ilyen, de az a fajta ember aki vidámságot csinál maga körül. Sokat és szivesen beszért, hála az égnek érthetően is. Még én is értettem, bár Andras fordított. Ja és mindnekitől ez volt az elsö kérdése.

- Volt már Tahiföldön?

- Nem

- Jöjjön el.

:D El fogok!!!!

A fiúk elkezdtek karatézni járni.  Botond fiam rendesen csinálja is Attila meg bomlaszt. Nagyjából nem csinál mást mint, hogy a többieket zavarja. Aztán számolja vissza a napokat, hogy mikor lehet legközelebb menni. Attól félek nagyon hamar azt fogják mondani, hogy ne vigyük többet mert még kicsi a dologhoz. Abból meg akkora égi háború lesz, hogy mindenki hallani fogja a vásrosban.

Holnap kaszorúcska. Kíváncsi vagyok, hogy  mi lesz. Amilyen cirkusz van belőle kicsit félek. Holnap este már okosabbak leszünk.