A terv az volt, hogy idén végre nyugodt, üvöltözésmentes karácsonyunk lesz. Az esély megvolt rá, mert kivételesen elég korán megoldottuk a az ajándékok problémáját, köszönhetően annak, hogy a Tescoban idén is volt 40%-os játékvásár, és apa úgy döntött, hogy akkor most vagy soha, megvesszük a gyerekeknek, vagyis a Botinak a hőn áhított Lego-chima krokodilhajót, aminek még ezzel a "40%-ot visszaadunk az árból vásárlási utalványban" akcióban is csillagászati volt az ára. Nem is akarok belegondolni. Mivel a kicsinek is elég korrekt kívánságlistája volt, és idén volt elég ötletünk arra, hogy a rokonságnak is vásároljunk, mert az "Ugye megveszitek a mi nevünkben is az ajándékékat? Ti mégiscsak jobba tudjátok minek örülnének" hullám idén sem került el minket. A saját ajándékaikat elintéztük magunknak, úgyhogy úgy tűnt, hogy idén minden adott ahhoz, hogy időben elkészüljünk. Csak a malacnak nem mondta meg senki, hogy az idei terv 12. Persze, hogy most is volt aki beleköpött a levesünkbe. A főnököm kezdte. Megcsinálta a 23-i ügyeleti beosztást az irodára, és természetesen rám esett a választása. Alapból csak azért dühített, mert előre lehetett tudni, hogy a kutyának sem fogok hiányozni, és a semmibe megy a délelőttöm, pedig itthon azért lehetne még mit csinálni, főleg mert délután a Józsi bácsi apjának volt a temetése így aztán gyakorlatilag az egész nap ment a levesbe. Annyira voltam még képes, hogy az előre elkészített mézeskalácsokat megcsináltuk a fiúkkal, de kihagyhattam valamit a tésztájából, mert nagyon rossz lett. Az a van, de minek fajta. Tehát a lényeg az, hogy mivel előre lehetett tudni, hogy a hétfőnek fuccs, azért még a maradék apróbb dolgokat vasárnap kellett megvenni, mert aztán már semmire nem lesz idő. És ugye idén nem akarunk üvöltözni. Vasárnap nekiindultunk, hogy akkor mi most megváltjuk a világot, és azzal kellett szembesülnünk, hogy minden zárva van. Aranyvasárnap. Legalább is minden olyan bolt, amire igény tartottunk volna. Elmentünk a sógornőmhöz a könyves boltba, ott megnéztük az előre elkészített társasjátékokat, meghatároztuk, hogy mit vegyenek meg, meg melyiket hanyagolják, aztán átmentünk a Pinokkióba, ott még beszereztük a rokonok nevében vett játékokat, és mire ezekkel végeztünk kinyitott minden bolt, és Akinak is meg tudtuk venni az ajándékot. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mit vegyünk neki, de mivel nem találtunk a neten piros fehér zöld focilabdát, hát maradt az hogy vettünk neki egy övre tehető táskát meg egy pálinkáspoharat. Ha már állandóan azon panaszkodik, hogy mindenki pálinkával itatja, legalább legyen miből innia. Azt hiszem nem méltányolta végül eléggé az ötletet. Sebaj. Ez már legyen az ő baja. Aztán este mondta, hogy 24-én szeretne főzni. Hmmm. Az dicséretes, hogy főzni szeretne, nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem a 24-én bökte volna ki magának. Mert az ugye nagycsaládos, nagykanalas ünnepi zabálás, azt inkább szeretném én csinálni. Végül abba maradtunk, hogy ebédet ő főz, vacsorát meg én. Legalább nem kell azon kínlódnom, hogy mit adjak a népnek ebédre. Reggel eléggé meglepődtem, mert 8 körül már a konyhában állt. Először azon aggódtam, hogy 10-kor már ebédelni fogunk, aztán meg azon, hogy ma nem is lesz ebéd. Ezt is a szokásos tempójában csinálta, úgyhogy szüksége is volt arra a 4,5 órára amíg a konyhában ügyködött. Egyetlen pici probléma volt, hogy nem akarta elhinni nekem, hogy a marhahúsnak sok idő kell míg megfő, és tegye fel előbb főni, a zöldséget meg majd később tegye bele. Az ő receptjében az van, hogy azoknak együtt kell főni. Ja, ha az van a receptben akkor csináld úgy. Így aztán az egészet együtt főzte vagy 20 percet, és megszületett a gulyásleves japán változata. Legalább is az alapanyagok ugyanazok voltak, de valami édes port rakott bele, úgyhogy a végeredmény azért nagyban különbözött.Végül azért volt olyan húsdarab is amit nagy nehezen, de meg lehetett rágni. A család férfitagjai meg sem voltak hajlandóak kóstolni, igaz, hogy mivel krumpli volt benne az Zoltánból nem az akarat, hanem a lehetőség hiányzott, de nekem ízlett. Meg is ettem belőle két tányérral. Mivel tudta, hogy Zoltán nem tud krumplit enni, sütött neki csirkét valami érdekes szószban, de az bejött apának is meg a srácoknak is, úgyhogy meg is ettek mindent amit csinált. Ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen nagyobb lelkesedéssel ették, mint amit én szoktam csinálni. Remélem csak azért mert csirke, és én nem szoktam csirkét főzni. Zoltán szerint gesztenye íze volt. Mikor Aki kérdezte tőle, hogy milyen, és a felelet az volt, hogy finom, azért láttam a srácon a megkönnyebbülést. Ezzel a főzéses akcióval csak az az egy baj volt, hogy kimaradt a karácsonyfa díszítésből. Idén arra jutottunk, hogy lassan majd el lehet mondani a gyerekeknek, hogy nem a az angyalka intéz mindent a karácsonnyal kapcsolatban, tehát a fát most először díszítettük együtt. Volt is nagy öröm. Végre valami újdonság. Mondjuk érdekes volt a munkamegosztás. Aki főzött, én egy szinttel lejjebb az ajándékokat csomagoltam, Zoltán a szaloncukrokat kötözte, Boti a díszeket rakta a fára a kisebbik meg a kanapén ült és osztotta az észt. Tisztára mint az apja. Nem dolgozik, hanem átlát és irányítja a munkát. Mikor a Boti ezt már nagyon unta és felszólított Attilát, hogy Attila most már te is csinálj valamit, nemes egyszerűséggel egy nemmel letudta a felszólítást. Ettől aztán Boti elég ideges lett, de végül csak elkészült a fa, és jött a kínlódás, hogy na jó de mikor jön az angyalka. 5-kor. És most mennyi idő van? 2 óra. És így telt el a délután. Nagyjából 20 percenként ismétlődött meg a mennyi idő van kérdés. Aztán mikor már nagyon nem bírtam, fél ötkor megkönyörültem rajtuk, vagy talán leginkább magamon, és beengedtem az angyalkát a nagyszobába. Anyám hozott csillagszórót, és mielőtt nekieshettek volna az ajándékéknak még énekelgettünk egy kicsit. Meg majdnem felgyújtottuk a szőnyeget. Mert miből van minden évben a legtöbb baleset? Hát persze, hogy a csillagszóróból.

És kinek a kezéből esik ki? Hát persze, hogy az anyáméból. Szegény le akarta rúgni a szőnyegről a parkettára, de Aki gyorsabb volt, és megpróbálta eltaposni ott ahol leesett. Csakhogy a csillagszórót nem lehet eltaposni, így mire az az ember, aki a legkorábban ugrott, hogy felvegye odaért, a szőnyegben már jelentős károk keletkeztek. Sebaj. Ennyitől még nem dől össze a világ. Aztán végül kibontotta mindenki az ajándékékat, volt nagy örömködés,

és az elkövetkezendő 1,5 óra azzal telt el, hogy összerakják a Legót,

így volt időm nekem is befejezni a vacsorát, bár anyám már éppen éhen akart halni, mire befejetem. Ők kicsit korábban szoktak vacsorázni. Úgy volt, hogy megyünk éjféli misére is, de valószínűleg többet ettem a kelleténél, így én nem voltam olyan állapotban, hogy elmenjek, de Aki elment anyámékkal, és állítólag még énekelt is, meg minden, úgyhogy talán nem bánta meg, hogy elment. Állítólag fél kettő volt mire hazaértek. Nem is került elő dél előtt a szobájából, bár egyébként sem szokta korán kidugni az orrát.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!!