Sok összefüggés nem lesz a történetek között, mert nagyjából csak írom, ami eszembe jut.

Egész jól bírtam, hogy ne egyek édességet. Sőt igazából pékárut sem nagyon ettem . Aztán megjött a mikulás és ezerrel elkezdte megint enni az édességet az egész család. Mert nem lehet hagyni, hogy mindet a gyerekek egyenek meg, még a végén meghíznak. Több turnusban jöttek a csokimikulások, a kicsit teljesen természetesnek vették, de Akinak ez még nagyon új volt, és szegény szerintem félre is értette a lényeget. Gondolta, hogy ha már ennyi csokit kap, akkor neki is kellene adni valamit, úgyhogy egyszer csak kirohant a szobájából, két hiper-szuper kincsesládával.

A srácoknak egyből felcsillant a szeme, messzire hajították az addigi edényeiket, amiben a csokikat tartották, beleszuszakoltak mindent a dobozba, és teljes volt a boldogság. Mind a három részről.  Azért gondolom, hogy nem értette, hogy miről is szól a dolog, mert egyszer csak közölte, hogy náluk az ajándékozás karácsonykor van. Hát itt is. Ilyenkor csak csokit szoktak kapni a gyerekek. Igaz, hogy azt ömlesztve. Gyanítom odaadta a srácoknak a karácsonyi ajándékaikat, ami nem feltétlenül rossz dolog, mert így legalább tényleg örültek neki, karácsonykor meg csak elveszett volna a sok ajándék között. Egyébként azt, hogy mennyire bejött a kisebbiknek a doboz az is mutatja, hogy mikor már több napos csak csokit eszem után elvettem tőle a dobozt, kisebb fajta hisztirohamot kapott, és mikor aztán némileg abbahagyta a bömbölést, akkor közölt, hogy a csoki nem érdekli, de a dobozt azonnal adjam vissza neki. Azt hittem rosszul hallok. Az én gyerekem most akkor tényleg nem az édesség után hisztizik, hanem amiben van? Ejha!!

Úgy néz ki, hogy az énekkar visszatérő mozzanat lesz a cserediákjainknál. Valamelyik nap, most már elég régen, később jött haza, mint szokott, és mikor kérdeztem, hogy hol volt, azt mondta, hogy énekelni. Az iskolában a termük mellett szokott gyakorolni az énekkar, és kíváncsiságból átment, hogy megnézze mi van ott, erre berángatták énekelni, hogy ne csak bámészkodjon, hanem, ha már ott van akkor tevékenyen vegyen is részt a munkában. Azóta meg próbákra is jár. Azt ugyan nem tudom eldönteni, hogy jól énekel e vagy nem, de az tény, hogy már többször hallottam, hogy énekel csak úgy a maga örömére a szobájában, úgyhogy legalább szeret. Vagy legalább nem utál, és elfoglalja magát. Már egész sok helyre jár, bár a kendot abbahagyta, csak még azt nem döntötte el, hogy végelegesen vagy időlegesen. Tőlem kérdezte, hogy szerintem menje e vagy ne. Végül arra jutottunk, hogy majd januárban még visszatérünk a dologra, mert addigra vége lesz a koszorúcskának, meg magyarórának, meg mindennek, ami addig lefoglalja, és, ha nagyon unatkozik, akkor azért menjen vissza. Csak azt nem értem, hogy ha az edzések fél héttől, fél kilencig vannak, akkor mi a fenéért ér haza tíz után. Még, ha extra lassan öltözik, akkor is szerintem 9-kor kidobják a suliból, tehát azért még valami emberi időben jövő buszt kellene elérnie, vagy ha nem akkor gyalog is max. fél óra alatt haza lehet jönni. Azt nem hiszem, hogy edzés után még elmegy valakivel csámborogni. Vagy a fene tudja. Aztán meg péntekenként focizni jár a suliba, úgyhogy ez a vágya is teljesült valamennyire. Legalább nem teljesen feleslegesen vette meg a focicipőket. Egyik nap jön le, hogy unatkozik, és még focizni sem tud kimenni. Hó is volt, meg sötét is, egyszer csak mégis kapja magát, hogy akkor is kimegy.

- Hova?

- Focizni.

- Hideg van.

- Nem baj.

Úgy kellett utána szólnom, hogy azért kabátot vegyen, mert a tüdőgyulladás nem egy vicces dolog. Azt hittem, hogy 5 perc múlva úgyis bejön, de nem. Jó sokáig kint volt.

Kíváncsi leszek az idei karácsonyra. ELVILEG idén meg kellene úsznunk a dolgot üvöltözés nélkül. A srácoknak megvettük az ajándékot, én megrendeltem magamnak a koncertjegyeket, apa egy távcsövet, anyáméknak úgyis karácsonyfát veszünk, mint minden évben, már csak Akinak kell majd valamit venni, aztán mindenki meg is van, aki az ajándékozottak között szerepel a listán. Elvileg. Ez a terv. Aztán majd meglátjuk mi lesz, mert természetesen azért, hogy  ne legye minden teljesen kerek, a főnököm közölte, hogy legyek szíves 23-án ügyeletet tartan az irodában. Minek? Úgy értem, tudom, hogy az még munkanap, és nem is azzal van a baj, hogy nekem kell bejönni, hanem, hogy úgy általában mi a fenének kell bejönni bárkinek is. A fű sem fog nőni, én meg itt ülhetek 8-tól háromnegyed 5-ig. Egyedül. Halálra fogom unni magam, de legalább is fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Otthon meg azért lenne dolgom, főleg mert akkortájt szoktuk a fát is megvenni. Lehet, hogy az idén apára marad, bár meglehetősen különbözik az ízlésünk fa terén. Majd meglátjuk. Még semmi sincs köbe vésve.

Nemsokára moziba megyünk a srácokkal. Kérdeztem Akitól, hogy akar e jönni, bár magyar lesz a mese. Lelkesen bólogat, hogy akkor is eljön. Majd alszik. Akkor meg minek? Most, hogy belegondolok egy Disney mese nem feltétlenül jó választás 4 pasival. Majd legközelebb jobban átgondolom. Valami olyat kellene választani, amiben kevesebbet énekelnek.