Azanyja!!! Lehet egy autónak rossz a karmája? Ha igen akkor el kellene gondolkozni azon, hogy eladjuk a kocsit. Szívjon vele más. Persze előbb rendbe kellene hozni. Történt ugyanis, hogy Siposék teljes menetfelszereléssel, teljes családi létszámmal, mínusz a kölcsönkapott, de csak azért mert érte mentünk, elindult Szegedre. Bár minden alkalommal mikor az M0-n közlekedünk megfogadom, hogy legközelebb bevezényelem Apát Pestre, valahogy mégis mindig az M0-n kötünk ki. Jó, most az árvízi helyzet miatta, lehet, hogy tényleg nem kellett volna bemenni Pestre. Se. Mert eddig, csak álltunk a dugóba, és vártuk, hogy a rendőrök lerendezzék a baleseteket, hát most úgy esett, hogy egybe mi is részt vettünk. Mit mondjak. Nem hiányzott. Áll a sor, előttünk egy kisteherautó, apa, még ügyesen megállt, vészvillogó ki. Mögöttünk egy kisbusz ügyesen megállt, vészvillogó ki, de minek. Mert utána a román trailer nem igazán foglalkozott azzal, hogy áll a sor. Hogy miért, azt senki nem tudja, persze az is igaz, hogy több tonnával nem olyan egyszerű megállni, de ettől még nem hiszem, hogy azzal a sebességgel kellett volna belezúgni a mögöttünk levőbe amivel belement. Konkrétan 4 autót tolt össze. Abból, amit hallottam, én komolyan azt hittem, hogy gyerekestül, csomagostul eltűnt a kocsi hátsó része. Gyors hátrafordulás, létszámellenőrzés. Egy gyerek, még egy gyerek, egy apa, egy anya. Mindenki megvan. Még a csomagtartó is megvan. Akkor mi a fene történt?!?!? Hátul már javában ordított a mögöttünk lévő kocsi sofőrje.

- Hova az anyádba hajtasz ennyire? Nem látsz a szemedtől, te hülye?

Meg ehhez hasonlók. Mondjuk nem volt senki, aki ne értett volna egyet vele. A román sofőr nem is mert egy darabig kiszállni. Pechjére mikor kiderült, hogy nem beszél magyarul, az eddig is üvöltöző sofőr románul kezdett el üvöltözni. Csak, hogy értse. A sebességről csak annyit, hogy szerencséjük volt a kisbuszosoknak, hogy csak ketten ültek elöl, mert az ütközéstől a hátsó ülések kiszakadtak, minket begyűrtek az előttünk lévő kisteherautó alá, és még szerencsénk volt, hogy nem személygépkocsi volt, mert így legalább nem nyílt ki a légzsák, és még a teherautót is nekitolta az előtte álló személykocsinak. Vártuk a rendőröket, közben próbáltuk megnyugtatni a gyerekeket, hogy az a lényeg, hogy senkinek nincs semmi baja, a kocsit meg majd megcsináltatjuk. Nem nagyon lehettünk meggyőzőek, mert Attila még pityergett egy darabig, meg Botin is látszott, hogy neki sem teljesen kerek a  világ.

- Anya mi lesz most az autóval?

- Megcsináltatjuk szívem.

- És le tudunk még ma menni a Liliékhez?

Na, látod ez egy jó kérdés. Mert ha nem indul el a kocsi, akkor nehezen. Apa visszaült az autóba, próbáljuk meg elindítani. És láss csodát elindult. Közben megjöttek a rendőrök, a román sofőr is ki mert szállni az autóból, előkerült az autópálya segélyszolgálat, elvontatták a trailert, a többiek meg mentek utána a legközelebbi benzinkúthoz, mert a forgalomnak ugye menni kell(ene). Hál az égnek személyi sérülés nem volt, de az autók nem néztek ki jól. Kellőképpen megalapoztuk a hétvége hangulatát.

A következő probléma, hogy valahogy össze kellene szedni Kleart, mert eredetileg úgy volt, hogy ½ 8, 8 körül Szegeden leszünk, de mivel eléggé elhúzódott a dolog, azt már láttuk, hogy ez nem fog összejönni, hát felhívtam.

- Fel kellene szállni egy vonatra Kiskunfélegyháza felé.

Volt némi kommunikációs problémánk, de volt vele egy magyar srác, akivel aztán megbeszéltük, hogy segít neki megvenni a jegyet, meg ilyenek. Kiskunfélegyházán meg várták a sógoromék.

- Van fenn a Facebookon egy csomó kép megismeritek?

- Nem hiszem, hogy sok Thai lány fog leszállnia vonatról.

Ott a pont.  Nem mondom, hogy nem izgultam, de ügyesen megoldották a problémát. Nekünk meg volt vagy ½ 10 mire odaértünk. Így lesz a 3-3,5 órás útból 7. Elég rendesen megviselt mindenkit. Felmentünk,  Klearen fürtökben lógott a sógornőmék két kislánya. Vagyis inkább  telefonján. Némi megkönnyebbülést láttam az arcán mikor megérkeztünk. Gyorsan gyereket cseréltünk, a két kicsit otthagytuk, a nagyot meg vittük magunkkal a sógorom szüleihez, mert eredetileg is úgy volt, hogy ott fogunk aludni. Ezek után az éjszaka már teljesen eseménytelenül telt. Vagyis majdnem. Azt hiszem tényleg öregszem. Máskor is volt már, hogy úgy megfáztam, hogy a torokfájástól alig bírtam nyelni, de most olyat sikerült produkálnom, hogy kisugárzott a fájdalom a nyakamba, így amellett, hogy nem tudtam nyelni, még a fejemet sem tudtam elfordítani. Vidám volt az éjszaka. Nem sokat aludtam.

Szombaton reggel még elmentünk lottót venni, hogy esélyt adjunk annak, hogy hétfőn esetleg nem kell dolgozni menni, meg megmutattuk Klearnek, hogy mi a kaparós sorsjegy. Igaz nem nyert semmit, de legalább valami újat mutattunk, mert azt mondja, hogy ilyen náluk nincs. Aztán elmentünk gyorsbilincset venni, hogy a rendszámtáblát valahogy azért rögzítsük, mielőtt leesne. Ahogy nézegettünk körbe észrevettük, hogy árulnak olyan kütyüket, ami kellene a Boti biciklijéhez, hogy könnyebben tudja hajtani. Van pontos neve is, de én csak annyit látok belőle, hogy valami fogaskerék. Mindegy, nem is az én dolgom, hogy mi az, mondja Zoltán az eladónak, hogy egy olyat is szeretne. Beszélgetnek az ürgével, hogy mihez, meg mire kell, mondja neki a Zoltán, hogy azért, hogy könnyebb legyen a gyereknek hajtani a biciklit, mert elég dombos helyen lakunk. Ez azért rendesen kivehette a fickónál a biztosítékot. Kiskunfélegyházán valaki azt mondja, hogy dombos helyen laknak? Az Alföldön? Peeeersze uram, csak ne izgassa fel magát! Vicces volt látni az arcát. Aztán azért ha már úgy alakult, hogy eljutottunk idáig, egyébként úgy tűnik az autónak azon kívül, hogy rondán összetörött nem lett más baja, mert vidáman elautózgattunk vele mind a három nap alatt, szóval akkor irány Ópusztaszer, meg a Feszty körkép és a környéke. Még az idővel is szerencsénk volt, mert hét ágra sütött a nap. A nagyobb, fontosabb dolgokat megnéztük, még a lovasbemutatót is megtartották, mert nem esett az eső. Azt hiszem a körkép egyébként nem annyira fogta meg. Lehet, hogy kissé erőszakos volt az ízlésének. Mondtam neki, hogy sebaj, legalább ilyet is láttál, úgysem sok van ilyenből a világon. Meg azért ez Magyarországon elég híres. Ő meg lelkesen bólogatott. Körbenéztük a házakat is, Zoltánnal még be is mászkáltak, de nekem már nagyon fájt mindenem, a nyakam meg még mindig nem funkcionált rendesen, hát többnyire csak ültem és vártam őket. Aztán találtunk egy ajándékboltot. Vagyis inkább édesség bolt volt, mint ajándék. Akkor mit is vegyünk. Törökméz, kakasos nyalóka, vajkaramella, medvecukor. Szép sorban megkóstoltattuk vele mindegyiket.

- Milyen a törökméz?

 - Nagyon édes.

- A kakasos nyalóka?

- Nagyon édes.

- A vajkaramella?

- Nagyon édes, de azért finom.

- Na és a medvecukor?

Ennél erősen figyeltem az arckifejezését, és nem kellett csalódnom. Mondtam neki, hogy ezt harapni kell. Ej, de régen láttam ilyen grimaszt az arcán, én meg nem tudtam megállni, hogy nem nevessek. De nagyon.

- Klear a medvecukor a világ legrosszabb édessége.

Itt szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik szeretik, de tényleg. Én nagyon nem. És mint kiderült Klear sem. Csak bólogatni tudott, meg mutogatott a karamellás zacskóra, hogy kér egyet. Miután a karamellával leküzdötte a medvecukor ízét csak annyit mondott.

- Tényleg a világ legrosszabb édessége.

Vasárnap viszonylag korán indultunk haza, mert Zoltán kitalálta, hogy menjünk még fel Tatabányán nézzük meg a turult. Menjünk, bár amennyire emlékszem az messziről jobb mint közelről, igaz elég régen voltam már ott. Teljesen meglepődtem, hogy milyen sokan járnak oda piknikezni. Azt is mondhatnám, hogy tele volt minden emberekkel. Lementünk megnéztük a turult, rácsodálkoztunk, hogy mekkora. Kell is, hogy nagy legyen, ha az autópályáról is látszik. Egyébként jobb mint amire emlékeztem. Mondta a Zoltán, hogy van itt valami  barlang menjünk, nézzük meg azt is. És tényleg, ha nagyon akarom, akkor emlékszem arra is, hogy van a sziklafalba valami lyuk, amit mindig nézegettem, hogy oda vajon hogy lehet feljutni. Szóval innen!! Menjünk, nézzük meg. Még csak mesze sem volt, és a fiúk nagyon élvezték. Én is. Az egyetlen bajom, hogy elég magasan van, mindenféle korlát nélkül, és nagyon ki lehet menni a szélére, úgyhogy nagyon kellett figyelni arra, hogy mit csinálnak a srácok, de sokkal jobban élvezte mindenki, mint a turult. Az Attilát gyakorlatilag alig lehetett kirángatni onnan.

- Mindjárt anya csak ezt még megnézem. Meg oda felmegyek. Meg oda is. Jóvannamingyámegyekcsakaztméghadnézzemmeg.

Aztán jött, hogy menjünk el a kilátóhoz. Ez már azért veszélyesebb, mert a kilátót, hogy kilásson magasra teszik. A hőmérséklet vagy 28 fok, rajtam hosszú farmer, mert rövidet nem vittem, és 15 perc után még csak híre sincs a kilátónak.

- Nem fordulunk vissza Attila?

- Nem. Fel akarok menni.

Jó neked, de a többiek nagyon nem. Mikor ezt megosztottam Zoltánnal is mondta, hogy ha ennyire minden bajom van, akkor menjek vissza az autóhoz. Hát ennyire minden bajom van, úgyhogy visszamegyek. Jött velem Klear is, és nem sokkal utána a többiek is.

- Felmentünk a domb tetejére és mivel nem volt ott semmi visszafordultak.

Helyes. Akkor most menjünk haza. Hazafelé is jó sokáig tartott az út, de most legalább volt mentség. Vagyis odafelé is volt ok, de ezt mindenki jobban élvezte.

Otthon mondtam Klearnek, hogy menjünk ki, nézze meg, hogy  mi fán terem az eper, mert, ha már az az egyetlen gyümölcs amit szeret, legalább nézze meg, hogy honnan van. Szedtünk egy nagy bödönnel, majd mikor elkezdtem volna szétosztani elrohant.

- Várj anya kamera! Otthon nem nagyon van és az is nagyon drága.

Csinált róla egy csomó képet aztán lehetett osztozkodni. Másnap reggel meg találtam egy kullancsot magamba. Na, nagy pánik mind a két gyereket azonnal átnéztük, mondtuk Klearnek, hogy alaposan nézze át magát mert elég ronda betegséget lehet kapni tőle. Mutattam neki képet, mondtuk, hogy az egész teste meg kell nézni, különösen a hajlatokban. Azt mondta nem talált magában semmit, meg nem is viszket sehol. Remélem a többiek tényleg megúszták.

És ha ez még mind nem lenne elég, a sütőnk is tönkrement. Hogy meg lehessen szerelni szét kellett szedni az egészet, tehát főzni sem tudok, mert valami alkatrész tönkrement és nem tudta a Zoltán összerakni. És ilyenkor mindig rájövök, hogy akármennyire nagy a szám azért hiányzik a tűzhely. És tessék nekem összerakni!!!! Most!!!