Hazajött a lányom. Persze nem most, hanem már korábban, de hála a z égnek nem veszett el út közben. Pénteken felhívott, 7:40-kor jön be  a vonatuk, legyünk szivesek lemenni érte, és ha már megyünk, akkor vigyük le a nagynénjéék bőröndjét a szobájából, mert 7:45-kor megy is tovább a vonat. Jó persze. Semmi gond. Attól eltekintve, hogy a bőröndöt majdnem itthon hagytuk. Lett volna nagy meglepetés. Lementünk az állomásra kicsit korábban, nehogy az legyen, hogy nem értünk ki időben, nézzük a táblát, hogy akkor ki merre, hány óra, hát két vonat is ki van írva. Az egyik Bécsbe az egyes vágányról 7:36-kor a másik Wiener Neustadtba 7:46-kor. Ok ez utóbbi az esélyesebb befutó, már csak azt nem értem, hogy, ha Bécsbe akarnak eljutni, miért nem oda mennek. Azért biztos ami biztos alapon nézzük meg a bécsit, ha mégsem azon lesznek majd átmegyünk  a másikhoz. Természetesen nem azon voltak. Túl egyszerű lett volna. Akkor át a hetes vágányhoz. Hova? Hetes? Itt olyan is van? És, hogy lehet odajutni? Bármennyire is égő, de tényleg nem tudtuk, hogy merre induljunk.

- Mordor Gandalf. Jobbra vagy balra?

Persze lehet, hogy ezt nem mindenki érti. A Gyűrűk urában van ez a szösszenet, azóta általában el szoktam ez sóhajtozni mikor nem tudom, merre induljak. Azért nagy nehezen megtaláltuk a ránk vonatkozó táblákat, nem mintha olyan nagy lenne az állomás, hogy el kellene veszni, de talán mégsem a vonatok között kellene bukdácsolni a síneken, főleg mert elég élénk volt a vonatközlekedés. Valahogy mégis elértük, hogy előbb érjünk oda mint a vonat. Na, nem sokkal. Megjött a vonat, a Thai különítmény startra készen áll az ajtóban, alighogy megálltak már ugrottak is lefelé kétségbeesett arccal, hogy akkor ők most merre fussanak, hogy elérjék a csatlakozást. Nem igazán értettem, hogy mi van, merthogy ez a vonat megy majd vissza is. Ezt meg ők nem értették. Meg igazából hinni sem hittek nekünk, amíg a muki nem talált egy táblát, ami engem látszott igazolni. Akkor megnyugodtak, visszacuccoltak a vonatra és végre kezdődhetett a búcsúzkodás, ölelkezés, fényképezkedés, mosolygás, örülök, hogy megismertük egymást, rendszeresen takaríttassam ki Klearrel a szobáját, ilyesmi. Aranyosak voltak. Aztán a vonat is elment, mi is hazaindultunk.

- Milyen volt az út?

- Jó, de nagyon fárasztó. Mindig gyalogoltunk.

Hehe. Hát Párizs tényleg elég nagy ahhoz, hogy az ember gyalog járja körbe. El is hiszem, hogy elfáradtál. Magáról az útról nem mesélt sokat. Megnézték az Eiffel-tornyot, a Diadalívet, hajóztak a Szajnán, megnézték a Notre-Damot. Minden olyasmit, amit az ember, ha nem sok időt tölt el egy városban, kinéz az útikönyvekből, és elrohan megnézni. Az Eiffel-toronynál hosszú volt a sor, mint mindig. Mondtam neki, hogy fel lehet ám menni gyalog is nem kell a  liftre várni. Kinevetett. :)

- Az a baj, hogy a franciák nem beszélnek angolul.

De beszélnek. Elvileg. Vagyis gyakorlatilag is, csak gyakorlatilag nem.

- Tudnak angolul, csak nem beszélnek, mert nem szeretik az angolokat. Meg nagyon büszkék, így azt mondják, hogy aki odamegy, beszélje az ő nyelvüket.

Többek között ezért nem szeretem őket. Az már más kérdés, hogy amilyen büszkék a nyelvükre szerintem olyan rusnya az a nyelv. Persze ez csak zárójeles megjegyzés. Meséltünk neki kicsit az angolok meg a franciák közötti történelmi "jó viszony"-ról, úgy mint a 100 éves háború meg a társai. Hát édesem, ezért nem beszélnek angolul. Hasonló indoka van annak, hogy sok nemzet nem beszél németül. Nem nagyon tudják megemészteni a második világháborút. Így aztán a németek kénytelenek megtanulni egy csomó más nyelvet. Mindegy, ez más téma.

Csütörtökön délután kislányom lerobogott.

- Anya holnap virágot kell vinni az iskolába.

- ???????

- Díszíteni az iskolát a ballagásra. Anna azt mondta, a kollégisták nem tudnak virágot vinni.

Miért mi igen? Tegyünk egy próbát, menjünk ki a kertbe, nézzük meg mit tehetünk az ügy érdekében. Sok reményt nem fűztem a dologhoz, és milyen igazam lett. Mindig ilyen rosszkor van a ballagás? Itt van a nagy kertünk, alapból tele is van virággal, de mostanra már minden elvirágzott, kivéve az orgonát, ami viszont ha levágja az ember nagyon hamar megadja magát.

- Apaaaaaaaaaaaaaaaaa! Hívd fel anyádat nála mi van a kertben.

Ott sincs sok, de azért menjünk ki, nézzük meg a lehetőségeket. Meg ha már kimegyünk vigyünk abból a kék bigyóból is ami a cseresznyefa alatt csinálja  a kertben a kék szőnyeget. Ja, tényleg az is virágzik, de az lényegében díszítésre alkalmatlan.

- Fiúk. Megyünk a Mamihoz a kertbe.

- Én nem!

És ez most nem Attila fiam, hanem Boti.

- Akkor te itthon maradsz a Mamival.

A másikkal. :D nem sok időm volt osztozkodni a gyerekekkel, mert erősen sötétedni kezdett. Ez volt Boti egyetlen szerencséje. Attilára ráadtam a gumicsizmát, mondtam Klearnek, hogy öltözzön, megyünk virágért. Kicsit furcsán néztem rá mikor megjelent a fekete nadrágjában, ami mert nem feltétlenül sárba való, itt meg mivel már egy jó ideje esik az eső enyhén szólva is mocsaras a környék, de gondoltam majd igyekszik figyelni arra, hogy hova lép. Aztán később kiderült, hogy nem. Nyakig sáros lett. Ő is, meg mi is, csakhogy mi igyekeztünk úgy öltözni, hogy nem számítson. Mire kiértünk anyóshoz már minden virágot leszedett, amit talált a kertbe, ami meglepetésemre nem is volt kevés, de mindenképpen több, mint amit a miénkben lehetett találni. Ezzel akár már lehet is menni díszíteni. Mivel a virágokkal már nem volt gondunk Zoltán elindult a szokásos portyázására. Ha már kijöttünk, megnézi mit lehet kihúzkodni a földből. Úgyis csak évente maximum háromszor megyünk ki, akkor összeszed nagyjából mindnet ami ehető. Mondjuk most nem volt szerencséje, mert még semmi nem volt olyan állapotba, hogy fogyasztható legyen. A dolog mégsem volt teljesen haszontalan, mert így legalább tudtunk egy csomó mindent mutatni Klearnek. Nézd ez a borsó, ez a hagyma az meg az eper.

- He?

- Eper.

- Hol?

Szegény szerintem már a piros gyümölcsöt kereste, a zöld levelekkel meg a virággal nem tudott mit kezdeni. Lehet, hogy rosszul gondolom a dolgokat, és valószínűleg, ha olyan gyümölcsöket kellene megismernem ami náluk nő, én is elég nagy gondba lennék, de a végén már le kellett hajolnom úgy megmutatni neki, hogy ezen lesz majd az eper.

- Óóóóóóóóóó. Nem tudtam.

Gondoltam. Azért mutatom. Főleg mivel az eper az egyetlen, amit még szeret is. A saját bevallása szerint.
A virágokkal megpakolva végül hazaértünk mindenki elégé kipurcant, de azért még az utolsó energiamorzsával lementem valamennyire összekötöztem a dolgokat, hogy reggel szállítható állapotba legyenek, és ne akkor kelljen kapkodni. Aztán mondtam apámnak, hogy reggel le kellene vinni az iskolába, hogy ne a buszon kelljen hadonászni a egy öl virággal. Nem tudom mennyi kedvük volt hozzá, de mivel nekem az óvodába kellett menni anyák napi ünnepségre, nem sok választási lehetőséget hagytam nekik. Nincs is szebb a családi kötelesség megosztásnál. Nekik se legyen jobb. Ki mondta, hogy csak azért mert nyugdíjasok addig aludhatnak amíg akarnak.

Szombaton meg elment a ballagásra, és az a szép, hogy kigyalogoltatták őket az iskolától az erdőbe. Kérdeztem, hogy végül is hova kellett menni, azt mondta, hogy oda ahol szánkóztunk. Kicsit szkeptikus vagyok, hogy tényleg a sípályánál volt e az ünnepség, de nem teljesen lehetetlen. Legalább onnan hamar hazaért. Csak azt nem tudom, hogy miben ment el, mert reggel nem volt szerencséje. Pont akkor kóvályogtam ki, mikor valami reggeli félét akart csinálni magának, mindjárt le is bukott, hogy abba a nadrágba van, amit a virágok miatt gyakorlatilag a térdéig összesározott.

- Klear abban a nadrágba akarsz menni?

- Igen.

- Tiszta sár.

- He?

- Vedd le, megpróbálom kikefélni belőle.

- Nem kell, van másik.

Mivel nem nagyon voltam magamnál nem tiltakoztam, de nem tudom, hogy mibe ment el végül, mert szerintem nincs másik. Legalábbis olyan, amit ünnepségre fel lehetett volna venni. Mielőtt elment volna anyám is elkapta, és visszazavarta pulóverért, mondván, hogy hideg van. Szegénynek nem indult jól a nap. :D

És ha az utazással kezdtem, azzal is fejezem be. Oum eltűnt, és ezzel elég rendesen megdöbbentett mindenkit. Igazából nincs nekem semmi bajom a kiscsajjal, igaz kapcsolatunk sem volt szinte semmilyen, de azért most eszembe jutott, hogy nem bánom, hogy nem ő lakik nálunk. Szerintem valahol az is közbejátszott a dologban, hogy Klear elment a nagynénjével a franciákhoz. Mivel most érettségi szünet van az iskolába úgy gondolta, hogy ő is utazik egyet, a baj az, hogy nem mondta meg senkinek, hogy hova. Vagyis azt mondta a szüleinek, hogy Székesfehérvárra megy, de ott nem tudtak róla semmit, haza nem jött, ahogy megígérte, a telefonja nem volt nála, hát elég rendesen ideges volt mindenki, főleg mert a szobájában találtak vonatmenetrendet Olaszolszágba. Ezzel ugye így több probléma is van. Egyrészt a magyarországi AFS nem engedélyezi a külföldre utazást, csak a fogadócsaláddal, vagy az iskolával, nem mondta meg senkinek, hogy hova megy, és még az útlevelét sem vitte magával, tehát, ha bajba kerül, még igazolni sem tudja magát, és telefon sincs nála. Most mindenki agyon meg vissza izgulja magát, hogy hol van, meg hogy van, bár azt mondják, hogy valakinek sikerült elérnie, úgyhogy már jön haza. Én csak azt nem értem, hogy ha nem jelentkezik be, nem jön haza mikorra megígéri, tényleg azt hitte, hogy nem fogja keresni, senki, és nem bukik le? Ekkora hülyeséget csinálni, mikor már csak két hónap lett volna hátra. Persze lehet, hogy pont azért, mert már csak két hónap van hátra kicsit körül akart nézni Európában, de ennek azért nem ez lett volna  a módja. Főleg mert még csak 17 éves. És még csak azt sem mondhatom, hogy nem volt sehol, mert azért az AFS-es is mentek meg Klearel is mentek sokfelé az iskolával. Most meg, ha hazajön, felteszik az első repülőre valószínűleg, és mehet haza. Persze lehet mondani, hogy ez a két hónap már nem nagy veszteség, de egy csereévet azt hiszem akkor sem így kellene befejezni.