Ennek ugyan nem sok köze van a Március 15-höz,  de Októberben esett le az első hó, most meg Március van. Annak is majdnem a vége. Már fél éve esik kisebb-nagyobb megszakításokkal a hó. Kedves Holle anyó! Lesz szíves végre aludni menni, mert már mindenkit idegesít amit csinálni tetszik! Komolyan.  Hogy fogok így a gyerekeimmel húsvétkor a kertben tojást keresni? Még a nyuszi sem dugja ki az orrát ilyen időben.

Na, akkor a március 15. Volt kicsit izgalom előtte. Mármint nem én izgultam, hanem Klear. Úgy egyébként, bár azt sem tudom, hogy 15-én volt e valami a Széchenyi téren, de idén még oda sem mentünk (volna) az időre való tekintettel. Mindegy. Az izgulás oka a következő volt.  Az iskolai kórussal fellépnek az iskolai ünnepségen, de nem tudja rendesen a szöveget.

- Mit fogtok énekelni?

Hogy őszinte legyek már nem emlékszem, hogy mit mondott, de azóta is dúdolgatja , hogy  Kossuth Lajos azt üzente, szóval gondolom azt is.

- Akkor neked majd kell kokárda is nem?

- Kokárda?

Na ja. Ezt mondjuk nem csodálom, hogy nem tudja mi. Előkapartam egyet mutattam, hogy mi az, meg próbáltam magyarázni, hogy mit jelképez.

- Nem tudom. Majd megkérdezem a tanárnőt.

Aztán persze kellett neki.

- Anya, akkor kellene az a ………

És mutogatja a mellkasát.

- Kokárda.

- Igen.

- Az énekek szövegét tudod már?

- Nagyjából.

Felvetettem neki, hogy amit nem tud, ott csak tátogjon. Elvégre, ha egy kórusban, hacsak nem a szólót énekli, csak nem tűnik fel senkinek, ha egy tag néha mismásol. Először nézett rám nagy szemekkel, gondolom emésztette, hogy mit mondok neki, aztán elkezdett nevetni. Pedig én teljesen komolyan gondoltam. Végül 14-én teljes harci díszben, kokárdával díszítve, a thaiföldi kislányom elment az 1848-as magyar szabadságharc ünnepének alkalmával a “ Hazám, hazám te szép Magyarország”-ot énekelni. Vagy valami hasonlót. De megnéztem volna. :D

Valamelyik nap délután fogta magát vette a kabátját. Éppen indulni készül. Elég szokatlan művelet, mert ha egyszer hazajön, már nem nagyon szokott elmenni. Ha mennek valahova azt suli után szokták.

- Mész valahová?

- Sétálni.

Itt azért nagyra nyílt a szemünk. Mi van? Itt van már 7,5 hónapja, de most először ment csak úgy sétálni. Aztán azért rájöttünk a turpisságra. Pár hete felmentek Pestre, mert fényképezőgépet akart venni magának, ugyanis az apja nehezményezte, hogy minden cserediák vödörrel tölti fel a Facebookra a fényképeket arról, hogy hol lakik, meg hol járt mit látott, csak az én kislányom nem.  Mondjuk , mivel fényképezőgépet nem hozott a telefon meg viszonylag hamar merül, ha ilyenre használják, hát nem is csodálom. Szóval vonat, fel Pestre, mert itt ugye nem lehet fényképezőgépet venni, ;). Irány a nagyváros. Vett is egy szép nagy Nikon gépet, akkora, hogy adtak hozzá egy kisebb fajta bőröndöt. Jó ez azért túlzás, de már az a méret, amivel nem feltétlenül kényelmes várost nézni, mert egy óra múlva már leszakad tőle a vállad. Szóval ezt szorongatta, mikor mondta, hogy sétálni megy. Haha! Lebuktál kicsim! Remélem azért apuka meg lesz elégedve amit  a maradék pár hónapban lát az országból.

Egyébként valahogy szóba jött az is, hogy Pesten elmentek thai kaját enni. Ez persze érthető, hogy kihagyhatatlan program. Nekem is hiányozna az itthoni kaja, ha valahol máshol kellene élnem. Főleg egy olyan országban, ahol ennyire másképp esznek a megszokottól. Arról nem is beszélve, hogy szerencsétlen kénytelen az én főztömet enni. Szóval mentek Thai étterembe, és CSÍPŐS volt neki a kaja!!!!!! Igaz, hogy nálunk nem nagyon tudott csípőset enni, mert ami nekünk már csípősnek számított, arra ő azt mondta, hogy szerinte nem az. Közben arra gondoltam, hogy ha a csípőstől ennyire elszokott, akkor mit fog csinálni a meleggel. Nem lesz az a visszaszokás  annyira egyszerű. Legalább annyira, mint az itteni sok mindent megszokni. Na jó az életstílust nem, de szerintem az éghajlatot mindenképp.

Szereztem magamnak thai pénzt, pedig nem is volt szándékos. Ment a héten az agyalás a Prágai út miatt, hogy mit kell vinni. Milyen pénz legyen nála, el ne felejtse az útlevelét ilyesmi. Szokatlanul sokat rohangáltam be hozzá, és az egyik alkalommal láttam thai pénzt az asztalán, aztán csak úgy spontán rácsodálkoztam, és elkezdtünk beszélgetni róla. Egyébként, aki még nem látott thai bátot annak mondanám, hogy nagyon szép pénzük van. És mindegyiken a királyuk van. Ismerős?

- Ha majd meghal a király lecserélitek az összes pénzeteket?

- Most nem. Eddig így volt, de ez a király nagyon  fontos, hogy a  mostani pénzt nem fogjuk lecserélni.

Persze ez majd akkor derül ki véglegesen, ha tényleg aktuális lesz a dolog, de azért ez szerintem egy szép dolog, hogy annyira szeretik a királyukat, hogy még egy szokást is meg akarnak változtatni miatta.

Hű ezt most lehet, hogy nem kellene elmondanom, de állítólag április végén jön a nagynénje Amerikából meglátogatni. Vagyis nem tudom, hogy mennyire miatta, mert azt mondja, hogy Bécsben fognak megszállni, meg több országba is el akarnak menni, de gondolom, hogy őt is meglátogatják. Még szerencse, hogy nem Thaiföldről jönnek. Amerikába csak nem akar majd visszamenni velük. Egyébként érdekes család az övék. Klear anyja thai az apja szülei kínai bevándorlók, tehát az apja gyakorlatilag kínai. Foglalkozását tekintve orvos. A nagynénje aki amerikában él, és ment férjhez, thai, a férje ugyan amerikában született, de kínai. Foglalkozását tekintve orvos. :D