Sok mindenre jó volt az idei szilveszter. Ha ezek a dolgok megmaradnak a fejemben, legalább a sajátjaimmal 10 év múlva már lesz tapasztalatom, bár nem biztos, hogy egy kölcsön gyerekkel kellene kísérletezni. A legnagyobb probléma az én gyereknevelésemmel azt hiszem az, hogy gyakorlatilag soha semmire nem mondtak nemet a szüleim. Igaz olyan nagy vágyaim nem is voltak. Viszont ebben a formában soha nem jut eszembe nekem sem, hogy nemet mondjak. Talán az sem, hogy rendesen átgondoljam a dolgokat. A történtekért meg hibáztatni azt hiszem, egyáltalán nem lehet őket, inkább nekünk szülőknek kellett volna jobban odafigyelni a ránk bízott gyerekekre, komolyabb útmutatást, segítséget adni nekik.

Alapvetően az is csak ma jutott eszembe, hogy rettentő jófejségemben, na jó inkább azzal, hogy sok mindennel nem igazán foglalkozok, és nincsenek nagy elvárásaim a világgal szemben, azt hiszem szegény Klearrel, illetve az eljövendő nemzedékkel meglehetősen kicseszek, tekintve, hogy már nem nagyon fogok változni. Az szép és jó, hogy itt most a kislányom ellébecol egy évet, ha akar, vagy tud részt vesz az órákon, de gyanítom nem nagyon erőlteti meg magát. Én meg természetesnek veszem, hogy nem erőlködik. Aztán hazamegy egy év pihenés után egy olyan iskolarendszerbe, ahol reggeltől estig nem szól másról a világa csak a tanulásról. Azt mondja, van olyan, hogy csak este nyolcra, fél kilencre ér haza a különóráiról, és az anyukája nem szereti ha nem tanul, mert Thaiföldön mindenki a legjobb akar lenni. Upsz! Mikor annak idején hazajöttem a fősuliról, és arról volt szó, hogy jó akkor most megint élj együtt azokkal, akikkel régen, szokj vissza azokhoz, amikhez régen, fogadd el azokat amiket régen, hát nagyon nem ment. De nagyon nem! Jó, én 23 éves voltam és nem 16. Jó, nem a suliba kellett visszaszoknom, bár gyanítom, hogy az csak rontott volna a helyzeten, hanem saját életem lett többé kevésbé, de az amit ezeknek a gyerekeknek majd megint meg kell szokniuk ha hazamennek az minden csak nem irigyelni való.

- Anya! Karácsonykor megyünk valahova?

- Nem. A karácsony családi ünnep.

- Utána?

- Nem tervezem!

- Omszin, Oum és én karácsony után megyünk Pestre.

- Jó, de szilveszterre gyere haza.

És ebbe kellett volna maradnunk!!!!!! Nagyon!!!!!!! Csakhogy mondja tovább.

- Többiek maradnak fenn 31-én Pesten.

Bár nem duzzog, hogy neki nem szabad. Nekem meg összeszorul a gyomrom. Innentől két lehetőségem van. Egy - haza kell jönnie, és itthon egyedül unatkozik, tekintve, hogy mi nem csinálunk semmit. Kettő - azt mondom neki, hogy maradjon, ha a többiek maradnak, és beleugrunk valami olyanba amiről senki nem tud semmit. Itt szeretném jelezni, hogy egyiket sem óhajtanám választani.

- Mindenki megy?

- Igen.

- Hol alszotok?

- Érden.

Na, még egy indok arra, hogy elengedjem. Az érdi kislánnyal nagyon jóban van, folyton telefonon beszélgetnek, már régi téma, hogy menni szeretne.

- Jó, akkor menjél, de nagyon vigyázzatok egymásra!

Pár nap múlva hív Zsanett.

- Oum azt mondja, hogy fel akar menni pestre szilveszterezni, és, hogy te elengedtem Kleart. Tudsz valami részletet?

Szép nagyra nyíltak a szemeim. Khmmm. Nem teljesen így emlékszem a dolgokra, de a végeredmény alapvetően ez.

- Semmit. Csak azt, hogy menni akarnak, de akkor megkérdezem Omszin anyukáját.

Felhívtam Katit.

- Tudod mit terveznek szilveszterkor?

- Csak, hogy menni akarnak, én meg Omszint elengedtem.

Végül megadta az érdiek számat, felhívtam Katit :) megbeszéltük a dolgokat, mikor mehetnek, mit csinálhatnak ilyesmi, korrektnek tűnt a dolog, hát rábólintottam. Így mehet a dolog. Na itt szabadult el a pokol! Ettől a pillanattól kezdve nagyjából két óránként változott a helyzet. Kint lesznek Érden, nem lesznek kint Érden, benn lesznek Pesten. Nem is házban lesznek hanem kint az utcán. MIVAN?!?!?!?! Na azt nem!

- Klear mit szeretnétek az utcán? Pesten nincs semmi az utcán csak egy csomó részegen hömbölgő ember.

- Nincs koncert? Meg ünnep?

- Hát nem tudom, én még sosem voltam szilveszterkor pesten, de gyanítom nincs.

- Akkor beszélek többiek. Akkor nincs értelme.

Lelkesen bólogatok. Hát az nincs.

- Felőlem felmehetsz, de szilveszterkor maradjatok Érden.

- Nekem jó.

Aztán jött a következő változat. Nem is 31-én mennének, hanem 30-án. Csakhogy Érden nem alhatnak 30-án. Ezt meg is beszéltem vele annak idején. Jön is Érdről a telefonhívás.

- Most mondja a lányom, hogy a lányod 30-án szeretne itt aludni. Én akkor még dolgozom, abba maradtunk, hogy 30-án még nem jöhetnek.

- Igen tudom, meg is beszéltük ezt akkor.

Aztán, hogy ne legyen nagy a csalódás szegény Kati csak rábeszélte magát, hogy jó akkor menjen 30-án. De a saját lányai meg a Thai kislánya is folyton piszkálja, hogy  engedje be Pestre őket. Na, itt én már teljesen elvesztettem a fonalat. Ez már nagyjából a 15-ik variáció volt, amit hallottam.

Kiderült, hogy gyanítom más anyuka is mondta nekik, hogy éjjel az utcán a kötekedő részegeken kívül nem sok mindent fognak találni, hát úgy gondolták akkor beülnek egy étterembe. Helyfoglalás nélkül. A kérdés csak az, hogy milyen étterembe tudnak Pesten foglalás nélkül beülni, úgy, hogy nem beszélik a nyelvet rendesen, és kiskorúak? Nem mondom, hogy nyugodtak voltunk. Egyikünk sem.

Abba maradtunk, hogy az egyik pesti anyuka elmegy, megnézi a helyet ahova mentek, és ha nem jó, akkor Klear is kint marad náluk. Az étterem egy Thai étterem volt, ahol este zártkörű rendezvény tartottak Thaioknak, családosoknak, kis gyerekekkel, úgyhogy mindenki megnyugodott, hogy akkor mégsem vesznek el, abba meg már korábban megegyeztünk, hogy éjfél után az érdi kislányért érte megy az apja, és viszi magával a Kleart is. Hajnali kettőkor meg is jött az sms, hogy mindenki jól van, egyben van, alszanak, lehet megnyugodni.

A esetnek számomra több tanulsága is volt. Bármennyire önállóak és bátrak akkor is gyerekek, és a bátorság ilyen esetben nem előny, hanem hátrány.  Nem lett volna ezzel az egésszel semmi probléma, ha előre tudtak volna mindent. Ennyien leszünk, ide megyünk, ezt csináljuk. Nem kell aggódni semmiért. A baj az volt, hogy ők maguk sem tudták, hogy mit akarnak csinálni. Ha saját gyerekemről lett volna szó talán tényleg lazábban vettem volna én is a dolgokat, de így, hogy ha bármi baj van nem csak magammal, de a világ másik végén élö vér szerinti szülővel is el kell számolni..............

Elsején mikor hazajöttek az első kérdés természetesen az volt, hogy na milyen volt?

- Jóóóó. Csak az utcán nagyon sok részeg.

Naugyehogyugye?!?!?!? Hát nem megmondtam?

Na mindegy. A dolgon túl vagyunk, baj hála az égnek nem lett, ők nagyon jól érezték magukat, ettek egy csomó Thai kaját, én meg okosabb lettem, hogy a jövőben mi az, amit lehet és mi az amit nem, mire kell odafigyelni, mit lehet engedni. Azt mondják mindig az elsőnek a legnehezebb kitaposni az utat. Jövőre már talán jobban megy minden. Csak ne Pesten.

Ja, és gazdagabbak lettünk egy újabb fekete kabáttal. Ez már akár télinek is mondható. Most, hogy jön a meleg. :D