Ezzel a jelmondattal kidobtam a töklámpásokat. Szegények felett már nagyon eljárt az idő. Ezzel hivatalosan is befejezettnek nyilvánítom a Halloween. Az utolsó romokat is eltakarítottam.

Igazából nem nagyon történik semmit. Szép csendesen éljük a mindennapjainkat. Valamelyik nap gondoltuk bevonjuk a családi programunkba, hát leültünk rizikózni. Igazából Boti szeretett volna játszani, de gondoltuk jó is lesz, mert ahhoz nem nagyon kell tudni magyarul. Megnézed a feladat kártyát aztán onnan már csak nyomulni kell.

- Klear ismered ezt a játékot?

- Kicsi.

Az elég. Aztán kiderült, hogy szerintem kicsit sem. Az elején azt sem nagyon értette, hogy mikor hány kockával kell dobni, de abba végül egész hamar belejött. A feladatával viszont nem nagyon törődött. Első körben megkapta Sziámot, és végig azzal volt elfoglalva, hogy azt megtartsa. Más nem számított. Ez aztán a hazaszeretet! Kár, hogy a játék nem erről szól. A rizikóban nálunk mindig sarkalatos pont, hogy kié Japán. Nem minta nélkülözhetetlen terület lenne a játékban, de a Japán mániám miatt,a srácok is arra gyúrnak. Szóval Japán mindenkinek fontos. Csak úgy. Naná, hogy azt is Klear nyerte meg. Sokan néztünk rá csúnya tekintettel, bár aztán hamar feladta a területet. Az nem volt fontos.

- Klear tudod mi a feladatod? Engem kellene kiirtanod, nem Thaiföldet megvédeni.

Ez már csak a játék vége felé hangzott el, mikor már látványosan nem csinált semmit. Egyébkén végre olyan feladatot húztam, hogy irtsam ki a kék egységeit. Azt szeretem a legjobban, és mázlim is volt mert fent voltak a kékek. Az egyetlen probléma az volt, hogy a fiam játszott velük, a játékban azonban nincsenek családi kötelékek. Egyébként is azt mondták az óvodában, hogy nem szabad mindig hagyni nyerni, hogy ne az iskolában találkozzon először a kudarc élményével. ÉS majdnem sikerült is nyernem. Majdnem. Aztán jött apa és keresztülhúzta minden számításomat. Pedig már csak egy szem egységet kellett volna kiirtanom. Amin viszont meglepődtem, hogy a gyerek teljesen jól viselte azt amit csinálok. Aztán persze apa nyert. Végül is egy ilyen stratégiai, hódítós játékot mégiscsak egy férfinak kell megnyerni nem? Hát nem! Majd legközelebb ügyesebb leszek. :)

A hétvége gyermekmentesen zajlott, már nem is tudom mióta először. Nem mondom, hogy nem élveztem. Klear gyakorlatilag kivonta magát a család életéből szombat reggel, és vasárnap késő estig nem is láttuk. Vagyis ez nem igaz mert vasárnap dél körül egyszer hazajött Oummal valamiért, de tíz perc után már mentek is. Egész hétvégén születésnapokat ünnepeltek. Először Omszinét szombaton suli után aztán Oumét vasárnap alvás után. :) Vagyis nem tudom, hogy mikor mert szombat este kint aludt Kópházán. Vasárnap volt már vagy fél tizenegy mikor hazakerült, olyan fáradtan, hogy hazajött bement a szobájába, elfeküdt és szerintem reggelig meg sem mozdult. Gondolom nem nagyon aludtak a hétvégén. Aztán hétfőn azért csak megkérdeztem, hogy milyen volt a hétvége.

 - Fárasztó.

Na jó, de ezen kívül! Sokan voltatok? Nagy volt a buli, vagy csak családilag? Kicsit részletesebben! Végül csak sikerült megtudnom pár dolgot. Először is, hogy nagyon irigyelték Omszint, mert kiderült, hogy neki vannak magyar barátai. A születésnapján volt pár osztálytársa akiket meghívott. Lányok, fiúk vegyesen, ráadásul mind jó fejek és még angolul is beszélnek, bár ez utóbbi nem feltétlenül kellene, hogy fontos legyen. Mindenesetre sokan voltak, és jól is érezték magukat. Oumén csak a három thai gyerek volt, Oum kínai angyala és  a család. Ő is hívott ugyan osztálytársakat, de senki sem fogadta el a meghívást. Mondjuk érdekes ez a dolog. Oum szegény amennyire én látom, meg próbálok beszélgetni néha vele nem nagyon halad a magyarral. Ő magyarul nem beszél, az osztálytársai angolul nem akarnak vagy tudnak beszélni, így nem nagyon tud beilleszkedni, vagy barátokat szerezni. Először azt hittem, hogy nem szeret beszélni sem, de aztán kiderült, hogy ha thaiul beszélhet jó kis beszélőkéje van. Nem azzal van a hiba. Klear azt mondja nagyon kedves, rendes, szerető, megértő, csupa jó családja van, csak éppen egy kukkot nem beszélnek vele magyarul otthon. Még a három gyerekből a legnagyobb is folyékonyan beszél angolul, így mindenki angolul beszél vele. Persze tudom, hogy a gyerekek hajlamosak eltúlozni dolgokat, de az biztos, hogy nála sokkal lassabban megy a magyar mint a többi gyereknél akivel én eddig találkoztam.  A heti egyszeri magyarórától meg csodát nem lehet várni. Azért sajnálom szegényt. Csak a Thai barátokkal, hosszú lesz ez az év. Remélem azért később javulni fog a helyzet.

Végre elkezdődtek megint a japán órák. Pont egy éve volt utoljára hivatalos, rendes óra. Már nagyon ideje volt, igaz, hogy lényegében már majdnem mindent elfelejtettem. Nagyon izgultam, hogy lesz valami bemutatkozás, hogy akkor mit is tanultunk mire emlékszünk, kinek mi van a fejébe. Mert az enyémben bizony nem sok minden maradt meg abból a kevésből amit valaha tudtam, de nem volt ilyen. Cserébe az új tanár jól beszél angolul ami nagyban megkönnyíti a tanulást, mert ő magyarul mi meg japánul nem nagyon beszélünk. Ja és a csoportom is maradt az a hármas fogat akik eddig is együtt voltunk, ami jó is, meg nem is mert, annyira összeszoktunk, hogy hajlamosak vagyunk elökörködni az órákat tanulás helyett. Szóval a tanárnő aranyos, bár a 22 évével pofátlanul fiatal - akkor sem vagyok hajlandó beismerni, hogy esetleg én lettem öreg - és úgy veszem észre, hogy feltett szándéka, hogy megtanít bennünket japánul. Vagy csak jól jártunk, mert tanár szakmája, ha jól tudom, és ő alapból ilyen. Mindenesre most látom esélyét annak, hogy ha egy kicsit megerőltetjük magunkat a következő két év alatt akár még elfogadható szintre is tudnánk jutni. Csak tanulni kell(ene)! :D

Azon gondolkozom, hogy lehet, hogy karácsonyig már nem is lesz miről írnom. Azért ha más nem kíváncsi vagyok, hogy, hogy fog hazajönni a mikulás buliról.