Már több mint egy hét eltelt nem tudom hova kapjak.

Nagy lelkesen meghirdettük a tökfaragást, ment körbe mindenféle mail, amire a fele társaság nem válaszolt, hát mondom jó, akkor lesz, ami lesz. Harmincadikára szabadságot vettem ki, a szokásos megfontolásból, mondván, hogy vendégképessé kellene tenni a lakást. Meg… Lejárt a személyim. A Botié is, de arról legalább tudtam, viszont mivel nem nagyon járunk ki az osztrákokhoz, hát nem nagyon foglalkoztunk vele. Viszont most már az enyém is lejárt. Ráadásul még csak nem is magamtól jöttem rá, hanem egy ismerősöm kérdezte, hogy megnéztem e már, mert az övé mostanában fog lejárni, és egy hét késéssel egyszerre születtünk. Én meg hülyének néztem, mondván, hogy nekem újat kellett csináltatni nemrég, és biztos, hogy jó még. Na persze. Augusztusban lejárt. Ó ba….. Ez volt már lassan 3-4 hete. Vettem egy mély lélegzetet harmincadikán reggel a hónom alá csaptam a gyereket, kiültük a sort, ami szegény Botinak elég nehezen ment, majd mondtam a néninek a pult másik felén, hogy mit szeretnék. Adom oda a régit

- Ez lejárt.

Valami olyat mondjon, amit nem tudok. Ezért vagyok itt.

- Van magánál valami irat, amivel igazolni tudja magát?

- Nincs.

- Jogosítvány?

- Nincs.

- Nincs jogosítványa?

De olyan hangsúllyal mintha ez valami főbenjáró bűn lenne. Van cseszd meg csak elvették.

- Nincs.

- Születési anyakönyvi kivonat

- Nincs.

Az van, csak nem hoztam el. Két dolog van, amit nem értek. Egyrészt, ha lejárt a személyim, akkor már nem vagyok ugyanaz az ember? Azért vagyok itt, hogy legyen érvényes, de az adataim miért lennének mások, mint 3 hónappal ezelőtt. Jó, mondjuk, hogy megértem, hogy azért van lejárati ideje, mert utána már nem tudom magam igazolni vele, de…… Nem úgy van, hogy ha egy hivatal be tudja szerezni a papírokat valami ügy elintézéséhez, akkor azt köteles megtenni, és nem az ügyfelet zaklatni vele? Márpedig én azt hiszem, hogy a születési anyakönyvi kivonatom nem olyan, amit ne tudnának beszerezni. Mondjuk aztán már feladta a néni a zaklatásomat, de úgy nézett rám, mint aki ölni készül. Arról nem is beszélve mikor meglátta, hogy a gyereké mikor járt le.

- Mindenki csak akkor jön megcsináltatni a személyijét mikor már lejárt, pedig azt még a lejárati idő előtt kell, mert a magáé is már milyen rég lejárt, a gyereké meg már másfél éve.

Azért basszus mert az ember olyan könnyen kimegy munkaidőben iratokat intézni. Épp csak azt nem mondta, hogy mit képzelek én magamról. Azt hittem leszedi a fejemet. Aztán nagy duzzogva megcsinálták a képeket, Boti kapott egy másikat, mondván, hogy a gyerekeknek nem adhatnak ideiglenest, nekem meg csinált egy ideiglenest, hogy majd egy hónapon belül kapok egy SMS-t, hogy mikor mehetek az újért. Nagyon remélem, hogy jól adtam meg a telefonszámomat.  Eredetileg még el akartam intézni Aki buszbüntetését is, de arra már nem maradt időm, tudva, hogy mi vár rám otthon. Mert jött szerencsétlen, hogy a buszon kérték a bérletét, ami nála is volt, de nem volt nála az iskola papírja, hogy oda jár. Meg kapott valami papírt, de azt meg elhagyta. Remek. Akkor sok a támpont, hogy hova lehet menni. Aztán el is felejtettem, hogy őszinte legyek, így csak pár napja került megint elő a téma. Elmentünk a Jerevánra, hogy akkor most mit kell csinálni. Ott beszéltem két nagyon segítőkész sofőrrel, hogy ha nem kaptunk sárga csekket, akkor nagyjából semmit, de azért menjünk be a parasztelosztóhoz, kérdezzük meg az irodában. Na, elmentem ott is néztek rám nagy szemekkel, mert az ellenőrök Győrből jönnek, ők nem tudnak semmit, de itt is jó fejek voltak felhívták a győri központot, ott sem találtak semmit. Csak azt tudnám, hogy akkor ki meg mit írogatott fel amiről egy papírt is adtak neki. Most ott tartunk, hogy be kellene vinni az iskolai igazolást az irodába, hogy ha valakinek mégis hiányozna, akkor hozzá tudják tenni, és ne büntessenek meg minket még jobban, bár ezek után nem hiszem, hogy valami is lesz a dologból

Ehhez hasonló izgalmak után még gyorsan sütőtökös muffint sütöttünk a  kicsikkel, amire egész büszke voltam, mert ugyan elég morzsalékos volt, de nagyon jó ízű. Még a srácaim is csak úgy tömték, pedig alapból, ha meghallják, hogy sütőtök szerte meg széjjel szaladnak.

Délután meg jöttek a gyerekek. Ja, nem. Előtte még 29-én este kijött Aki, hogy mennyi tökünk van, mert a thai meg az indonéz kislánynak nincs semmi. Ezen rendesen fel is húztam magam, mert több napja/hete ment mar a facebookon, meg mailben az egyeztetés, hogy hol lehet venni, és mindenki hozzon, mert anélkül nehéz lesz faragni, mi meg nem adunk senkinek. Ehhez képest így egy nappal korábban teljesen időben van a kapkodás. Mondtam, hogy hát ez az így járás tipikus esete, mert nekünk csak annyi van, amennyi nekünk kell. Aztán azért lett mindenkinek, mert volt, akinek volt pluszba, de tényleg azt kell mondanom, hogy nem értem az embereket. És mindig van, aki kihúzza a másikat a szarból. Tehát jött a siserehad, végül csak ketten nem jöttek, mert valahova elutaztak.

Attila fiam rögtön összebandázott az olasz sráccal, elkezdtek birkózni, verekedni, és legnagyobb meglepetésemre a srác egész jól bírta, pedig Attila, ha bemelegszik, akkorákat tud ütni, hogy csak úgy hupog. Nekem kellet aztán rászólni, hogy most akkor egy kicsit mar pihenjen, mert szegény Luca tiszta kék-zöld folt lesz mire hazamegy. És ránézésre még csak nem is bánta. Mikor mindenki megjött lemostuk a tököket, majd mindenki nekiesett a faragásnak.

Volt, aki minta alapján, volt aki csak úgy saját kútfőből, de végül mindenki megcsinálta a műremekét. Még én is, pedig úgy gondoltam, hogy majd én jól ülök, és nézem, hogy mit csinálnak, de Attila hamar kiválasztotta nekem, hogy mit is akarok csinálni. És nem is egyet, hanem mindjárt kettőt. Nehogy unatkozz Anya! Ja, és persze nem is a legegyszerűbbekből, úgyhogy fogalmam sincs, hogy ki mit és hogyan csinált, mert nekem is volt elfoglaltságom bőven. Mikor kész lettek, aki akarta azt betereltem a gyerekszobába, hogy ott meg lehet nézni, hogy milyen lett, elég nagy volt a lelkesedés. A végén megcsináltuk a kötelező képeket, nagy lelkesen kattogtak a gépek.

Mikor elmentek Attis egészen elkeseredett.

- Anya. Majd mindig meghívjuk azt az olasz fiút?

Hogyne!! Még a végén megrokkanna itt nekem szegény. Összességében azt hiszem mindenki jól érezte magát, nagy volt a vihorzászás, meg az ökörködés, és most, hogy az eszközök is megvannak elég szép számban, lehet, hogy ezt be lehetne rendszeresíteni így csoportosan minden évre. Hátha jövőre, már láthatom is, hogy mit csinálnak.

Idén nem volt utcabál. Nem tudom, hogy egyáltalán nem volt, vagy csak mi nem voltunk, de a fiúk hiányolták. Én egyáltalán nem.

31-én megejtettük a temetőmenetet is. Már tavaly is gondot jelentett elmagyarázni Klearnek, hogy tulajdonképpen miért is megyünk a temetőbe, sőt nem csak mi, hanem mindenki más is, és most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy Aki felfogta, hogy mi van, de jött velünk, mert mondtam, hogy jönni kell. Aztán kifelé jövet ránk köszönt egy kislány, akiről kiderült, hogy a koszorúcskán 29-én ö lesz a táncpartnere. Az egyik. Mert eddig az Orsolya a Vasvillával volt párban, de idén egyedül lesznek, és a lánytúltengés miatt, egy fiúra két lány jut. Minimum. Szóval Aki is két lánnyal fog táncolni. Csak így aztán elég nehéz megsaccolni, hogy hányan leszünk egy asztalnál. Mert az rendben van, hogy esetleg a rokonok nem lesznek sokan, de gondolom, hogy azért haverokat, ismerősöket meghívnak a gyerekek, meg most akkor 2 vagy 3 család lesz egy asztalnál? Még majd valahogy meg kell értetnem vele, hogy egyezzenek meg a csajokkal legalább egy körülbelüli számban, hogy hányan lesznek. Érdekes lesz.

És akkor a végére még két szösszenet, arról, hogy milyen okos, de milyen lusta  a nagyobbik fiam, és, hogy milyen balfaszok a buszsofőrök a városban. Reggel Boti úgy megy a suliba, hogy kikísérem a buszhoz, Akival utazik, a városban meg leszedi a nagyanyja a buszról, és bekíséri a suliba. Vissza ugyan ez. Ha én megyek érte együtt utazunk, ha Zoltán akkor felteszi a buszra, és mivel biciklivel gyorsabban közlekedik, a megbeszélt buszmegállóban meg várja, és együtt mennek haza. Ez így működik is, ha nem kever bele senki. Történt ugyan is, hogy eltévedt a sofőr, és ezt úgy gondolta megoldani, hogy végállomáson leszállítatott minden utast, többek között Botit is, visszament az eredeti útvonalra, és végig ment ott is. Az egészből meg Zoltán mit látott? Egy üres buszt gyerek nélkül. Remegő hangon hívott fel, hogy eltűnt a Boti. Nem mondom, velem is fordult egyet a világ egy pillanat alatt. Ő az eredeti útvonalon tépett végig mintegy 3 perc alatt, én meg elindultam a másik busz vonalán, hátha Zoltán rosszul emlékezett rá, hogy melyik buszra rakta fel. Közben már vagy harmadszor hívtam anyámat, hogy nem ment a haza a Boti, vagy üljön autóba aztán a buszvonalon keresse ő is. Ez én okos nagy fiam meg közben hála az égnek minden gond nélkül hazament egyedül. Még állítólag lement abba a buszmegállóba is ahol az apjának kellett volna várnia, de addigra Zoltán már kétségbeesetten a városba kereste, aztán hazamenet anyámhoz

- Mama, eltévedt a busz, én meg nem tudom, hova tűnt apa.

Az volt a szerencsénk, hogy körjáratban megy az a két busz, ami összekeveredett, és Boti ismerte a megállót ahol le kellett szállni, és gond nélkül haza tudott menni, de nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna, ha két megállóval előbb kell leszállni. Hogy lehet, egy sofőr ennyire hülye. Mindenestre nagyon büszkék voltunk a gyerkőcre.

Lustának meg azért lusta, mert vagy a tv vagy a számítógép előtt ül, mozgásról meg nem nagyon akar hallani. Egyszer megpróbáltuk karatéra járatni, de nagyon hamar ráunt, viszont most már olyan állapotba van, hogy nem tud menni szuszogás nélkül, úgyhogy valamerre lépni kellett. Hordták őket az oviban úszni, még szívesen is ment úgyhogy gondoltuk akkor úszás. Kerítettünk mellé egy tanárt, hogy akkor tanítsa meg úszni, és ha már megy neki, majd beiratjuk valami csoportba vagy egyesületbe, vagy ami van, csak mozogjon. Állítólag ügyes is, meg, ahogy én látom tényleg gyorsan tanul, de már mondogatja, hogy unja, meg ő aztán nem fog rendszeresen járni, sehova. Lassan kinéz neki egy jó nagy adag fenékbe billentés.