Zajlik az élet. Semmi extra. Most, hogy már nem kell készülni semmire nem nagy a mocorgás itthon, így lényegében nem is történik semmi. Tegnap hívták az angyalai ma estére valami buliba, hát nekem kellett rábeszélni, hogy menjen. Nem jó, ha mindig mindenre nemet mond, mert egyszer csak lekerül a térképről, és aztán már majd nem hívják sehova.

-Nincs senki akivel jól érzed magad.

- De van. - Elkezdi sorolni a neveket, igazából nem mondanak semmit. Mind lány - Jó lenne,ha Omszin és Oum is jönne.

Láttam ám, hogy elvileg Omzin és Aum, de nekem azt hiszem már marad a saját változatom a neveikre. Természetesen jön a telefonos segítségkérés. Haáló. Nagyjából ennyit szoktam érteni belőle.

- Omszin jön, Oum még megkérdezi, mert ő nem Sopronban lakik.

Hát igen. Az éjszakai mókáknak megvan az a hátránya, hogy a bejárósoknak nem ideális, bár tulajdonképpen akár itt is aludhatna nálunk, aztán vasárnap hazamegy.Na majd megkérdezem, hogy mire jutottak. Abba maradtunk, hogy alapból tizenegyig marad, aztán ha előbb vagy később akar hazajönni majd telefonál. Remélem meg fogjuk hallani, mert ha közben elalszunk a fiúkkal akkor bajban lesz. Ő is meg mi is, de azt nem akarom, hogy éjszaka gyalog járkáljon haza. Hideg is van, sötét is van meg lány is.

Azét egy pár dolog történ. Először is azt hiszem a gesztenye véglegesen kihúzva a kaják listájáról. A harmadik variációra is azt mondta, hogy nem finom. Olyan íze van mint a babnak. Hehe. Hát nem véletlenül dúsítják babbal a bolti gesztenyekockát. Vagy mondjam azt, hogy a babkockát ízesítik némi gesztenyével? Ki-ki döntse el maga. Szóval a gesztenye kihúzva. Olyan nagyon nem fog hiányozni. Igazából és sem vagyok oda érte. Viszont máson majdnem megsértődtünk. Nem is annyira én mint inkább Zoltán. Azért nem komoly ám, de ki nem szereti a káposztát? Azt nem tudom, hogy mi a rendes neve ennek a variációnak, mert ez az anyósomféle mindent bele káposzta, és nálunk ipari mennyiségben készül, majd ezt esszük egy hétig. Na mondom így legalább egy darabig nem lesz gondom azzal, hogy mit eszik a család. Nem jött be.

- Milyen?

- Jó. - de látom rajta, hogy fintorog. Más szóval nem finom.

Estére meg mondtuk neki, hogy mivel a csütörtöki murin, úgyis lemaradtunk a kajáról, akkor csináljon nekünk olyat. Currys rizs. Természetesen csípős. Finom volt bár nem egészen olyan állagú amit előtte ettem, pedig azt is bennszülött csinált. Igaz, hogy nem thai hanem japán. Gyanítom azért az volt az eredeti forma,de ez is finom volt.

Egyébként ez az udvariasságból máshol nem eszek semmit még mindig probléma. Tegnap elvittük a bátyámékhoz fagyasztani. Na jó nem úgy indult a dolog, de az lett a vége. Kimentünk a fényképezőgépüket kölcsönkérni erre jött az unokahúgom, hogy akkor menjünk el kutyát sétáltatni. Hát hajrá csak menjetek. Én nem megyek sehova. Azért Kleart elküldtem. Döbbenet, hogy mennyire nem mozog. Cserébe állandóan facebookozik. Szóval a család nagy része el, mi meg otthon maradtunk a tesómmal beszélgetni. Az idő csak múlik a sétálók meg sehol. Már sötét van meg hideg, de csak nem jönnek. Na mondom eltűnt mind a három gyerek. Már éppen kezdtem aggódni mikor megjöttek. Mindenki teljesen normális állapotba,csak Klear volt fele akkora mint általában.

- Hideg van.

Khümmmm.Odakint huszonegy fok van, csak nem süt a nap. Na mindegy. Ha hideg van, hát hideg van és kész.

- Nem vagy szomjas? - kérdezi a  sógornőm

- Nem köszönöm.

- Nem vagy éhes?

- Nem köszönöm.

Aztán hazajöttünk és rábukott a csapra is meg a vacsorára is. Erről majd azért megpróbálom leszoktatni. Ha éhes vagy szomjas mondja. Legalább családon belül.

Tényleg tisztára olyan mint én nagyon sok szempontból. Valamelyik nap csörög a telefonom.

- Szia anya! Itt ülök a ház előtt, és nem tudok bemenni, mert nincs nálam kulcs.

Hehe. Össze sem tudom számolni, hogy hányszor kergettük anyámékat a városban mert folyton kizártak minket. a kulcs és én nem vagyunk túl jó barátságban. Ezt a problémát szerettük volta megoldani, hogy csináltattunk egy kulcsot ami elvileg állandó jelleggel az autóban van. Elvileg!!!! Mert mikor szükség van rá hajlamos vagyok ott felejteni ahol a kulcsom van. Az előszoba szekrényen. És ettől még anyámék simán kizárnak. Aztán kezdődik a kergetőzés, ami nem olyan egyszerű ám, mert az ember azt hinné, hogy csak felhívjuk őket és megyünk a kulcsért. Szép is lenne, csak anyáméknak nincs telefonjuk. Szóval vannak fix emberek akiket ilyenkor fel lehet, hívni, hogy kedves szüleim ott vannak e. A baj akkor van,ha nincsenek. Akkor várunk. Nem túl mókás.

Valamelyik nap megint megöleltem. Eh nem tudok én ilyenre figyelni! A saját gyerekeimet is állandóan ölelgetem. A kisebbik kifejezetten igényi, a nagyobbik elég rosszul viselni. Kleart meg örökbe fogadtuk nem? Ugyanaz a bánásmód jár neki is mint a többieknek. Ha tetszik, ha nem. Szóval későn kaptam észbe, hogy talán ezt nem kéne. És láss csodát, elmúlt a merevsége. Talán mire hazamegy már majd meg is szokja a "hülye európai"-akat akik igénylik a fizikai kontaktust.

Szerdán lezajlott az első Carmina burana előadás. Már a  próbákról is lelkesen járt haza, gondoltam talán itt is jól érezte magát.

- Milyen volt az előadás?

- Jó.

Tanulj már meg magyarul csillagom!!!!!!!! Szeretnék többet is hallani mint, hogy jó!!!!

- Vasárnap is énekelsz?

- Igen.

Na akkor legalább meg tudjuk nézni.

A hazajövet kalandos volt. Jövünk haza a Sparból látjuk, hogy nagy a mozgolódás öltönyös fiatalokból. Éreztük mind a ketten , hogy félre kellene állni, és várni egy kicsit, de aztán nem foglalkoztunk a dologgal. Hazaérünk, autó megáll, kulcs kivesz, telefon csörög.

- Anya. Most végeztünk. Értem tudnátok jönni? Nagyon fázom.

Hát persze. Kulcs vissza, autó indul, gyerek felszed. Nyuszika! Persze, hogy fázol. Vegyél harisnyát!!! Még mindig nem érti az ősz lényegét, pedig egyszerű. Nappal meleg ( viszonylag) este hideg. És ez idővel csak rosszabb lesz.

Valamelyik nap olvastam az egyik AFS -es cserdiák életét a facebookon. Én ezt nem értem. Lehet, hogy én rosszul csinálom, és az én gyerekem nem lesz olyan önálló, mint a többi, de akkor sem értem. Nálunk nincs enyém-tiéd, nincs takaríts, nincs főzz magadnak, old meg egyedül, gyere haza ahogy tudsz, ezt ne csináld, azt ne csináld. Ami van azt nyugodtan használd, csak szólj ha elfogy mert utálom, ha odanyúlok és nincs, ha nem takarítod a szobát mert úgy érzed jól magad, hát becsukom az ajtót, ha nem kell a második fajta kaja sem amit eléd rakok, AKKOR főzz magadnak valamit, ha éhes vagy, segítek, ha tudok, hozunk viszünk ha igényled. Ez nekem nem teher. Semmi olyan amit nem csinálok meg a sajátjaimnak. És igazából nincs panaszkodni valóm, mert jön és segít, és takarít, és néha főz magának. és igyekszik közöttünk lenni, Minden elvárás nélkül, saját magától. A tesómék megkérdezték, hogy milyen, hogy velünk lakik. Először nem is érettem a kérdést. Természetes. A család része. Legalábbis én így érzem. Remélem ő is, és két hét múlva nem jön a pofára esés, ő ezt nem csinálja tovább. Lehet, hogy ez most önfényezésnek tűnik, lehet, hogy ez semmi extra, mert mások is így csinálják. Őszintén remélem, hogy így van. Na mindegy csak meglepődtem azon az íráson. Kissé keserédesnek éreztem. Ez meg kikívánkozott belőlem.

És végül egy köszönet. Kedves Karmen! Igazán nagyon köszönjük a mustot. Ha őszinte akarok lenni, oda sem akartunk menni érte, mert a mi útvonalainkból az uszoda utca rendesen kiesik. Perig milyen kár lett volna ha kihagyjuk! Az első kóstoló után Zoltán közölte, hogy kaptunk másfél liter Traubit. Aztán megittuk egy szuszra. A hűtővel semmiféle kapcsolatba sem került. :)